Ugrás a tartalomra
A technológia elszakít bennünket a saját énünktől. Úgy teszünk, mintha az életben maradásunkért nem kellene ölnünk, elfeledteti velünk, hogy nem vagyunk többek gyilkos majomcsapatnál. Az emberek arról beszélnek, hogy vissza kell térnünk a természethez, és ezen csak azt értik, hogy kiránduljunk, meg hogy matassunk egy (...) házikertben, neveljünk galambokat, nyulakat meg virágokat, és elfeledkeznek róla, hogy (...) a karmok, agyarak és a vér természetes dolgok, míg a kiskert nem az. A dzsungel a természet, nem a kiskert.
Kapcsolódó idézetek
-
Még mindig reszkető majmok vagyunk, akiket a szavannán való életre programoztak, de durva dobozokba kényszerítettek. Beledöglünk, hogy megdolgozzunk a pénzért. Beledöglünk, hogy ki vagyunk szolgáltatva a hatalmas gazdasági rendszerek kénye-kedvének, és hogy specializálódnunk kell, mint a rovaroknak. A betegség rögeszmékben nyilvánul meg. Tömjük magunkat a televízióval, a gyógyszerekkel, (...) mindennel, ami eltereli a figyelmünket az igazságról: arra teremtettünk, hogy kis törzsekben éljünk.
-
Nem szeretjük, ha vad. Nem szeretjük, ami nincs megszelídítve. Megszállottjai vagyunk az irányításnak. Szóval leromboltuk az egész bolygót, és büszkék vagyunk arra, hogy létrehoztunk hülye nemzeti parkokat, a hülye parkőrökkel és sapkáikkal, hogy védjék azt, ami már elveszett. Miért? Mert félünk. A dzsungel mutatja meg igazán, hogy kik vagyunk. Senkik vagyunk.
-
Bármennyire is a technológia uralmában élünk, elég egyetlen emberi holttest ahhoz, hogy visszarántson minket a valóságba, annak kíméletlen felismeréséhez, hogy csupán felmagasztalt állatok vagyunk, akik esznek, ürítenek, és elkerülhetetlenül a halál felé tartanak. Mindannyian csak jövőbeli holttestek vagyunk.
Caitlin Doughty
-
A tudományos ész kirekesztette az embert világunkból. Az ember elszigetelten áll a kozmoszban. Már nincs beleszövődve a természetbe, érzelmileg már nem vesz részt a természeti eseményekben, amelyek hajdanában szimbolikus jelentőségûek voltak számára. A mennydörgés már nem Isten hangja, a villám sem az ő bosszúálló ágyúgolyója. A folyóban nem lakozik szellem, a fa nem jelent emberi életet, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyet sem lakja valamilyen nagy démon. A dolgok sem beszélnek már hozzánk, és mi sem beszélünk a dolgokkal úgy, mint kövekkel, forrásokkal, növényekkel vagy állatokkal.
Carl Gustav Jung
-
A példátlan jólétünk nem abban gyökerezik, hogy teljes egységben élnénk a Földdel és egymással, inkább azon alapszik, hogy módszeresen kimerítjük vagy elpusztítjuk az élet forrásait - a talajt, a vizet és a levegőt -, valamint azokat a közösségeket is, amelyek létünket ihletik, meghatározzák és megtartják. Ezt a kudarcot jelzi a virtuális világokba való menekülés és az "életminőséget javító" szerekre (hangulatjavítókra, savlekötőkre, antidepresszánsokra és stresszkezelési technikákra) való egyre nagyobb ráutaltság. Nem akarjuk vagy nem tudjuk ezt a világot otthonunkká tenni. És nem tudunk vagy nem akarunk örömteli nyugalomra lelni a közösségeinkben, az élettereinkben, a testünkben, a munkánkban. De ami talán még rosszabb, hogy gyerekek nemzedékeit neveljük arra, hogy szorongással teli életmódunkat tekintsék normálisnak.
Wendell Berry
-
A dzsungel törvényeire ráhúztuk a csipketerítőt, de a kézimunkázó ollóval ölni is lehet. A barbárság álarcot öltött, viselkedik, affektál, bálba jár, zsakettbe bújik. A civilizáció különös szövegkörnyezetben hallat magáról, hiszen az ő előretörésének eredménye a kivesző állat- és növényvilág. Igen, a tudatlan, gyilkos hordának, amely lassan eltörli az életet a földről, ez a neve: civilizáció.
Vavyan Fable
-
Arra születtünk, hogy a természetben álljuk meg a helyünket, nem irodákban vagy az otthoni heverőn. Csakhogy a mesterséges ökoszisztémák rányomják bélyegüket a mindennapjainkra, és elfeledtetik velünk biológiai eredetünket.
Peter Wohlleben
-
A természet apró szigetekre szorult vissza a hamis és mesterséges világ tengerében, szigetekre, ahova az ember ellátogathat megcsodálni, fényképet készíteni a lakóiról - legyen szó állatokról, növényekről, fákról, sziklákról, folyókról vagy hegyekről, mintha valami különleges kiállítási darab lennének egy múzeumban, anélkül, hogy felfogná, hogy valaha ezek a sziklák, völgyek, folyók nem védelemre szoruló örökség voltak, hanem saját otthonunk, saját szupermarketünk, saját iskolánk. Egyszóval a saját bolygónk.
Kilian Jornet
-
A legnagyobb szenvedést az emberi alkalmazkodóképesség okozza. Ha egy másik állatfaj lennénk, egyszerûen kihalnánk, és kész. Most felgyújtjuk az esőerdőt, hogy szóját termesszünk, gyermekrabszolgákat kényszerítünk a kobaltbányákba, hogy olcsóbb akkumulátoraink legyenek az elektromos autóinkhoz, az életet abszurd módon hajhászva szemétdombközösségekbe zsúfolódunk.
Jens Liljestrand
-
Az egész élet veszélyes. Mi, akik a civilizációnak egy kis csücskében nőttünk fel, hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Ennyiből áll ugyanis a civilizáció, Easterbrook. Itt-ott összegyûlik néhány ember, hogy egymást megvédje, és ilyenformán képes túljárni a természet eszén, és le is győzi. Legyőzték a dzsungelt, de ez a győzelem csak átmeneti. A dzsungel bármelyik pillanatban ismét magához ragadja a hatalmat. Az egykor büszke városok mára romhalmazzá váltak, burjánzó növényzet nőtt rajtuk, és a nyomorult kis emberek éppen csak túlélték. Az élet mindig veszélyes, ezt soha ne feledje. Lehet, hogy nem a nagy erők, hanem a tulajdon kezünk munkája pusztítja majd el. Ma nagyon közel állunk ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.
Agatha Christie