Az elvetett magok most bizonyára szenvednek a földben, s fényre áhítoznak; őket is nyomja a lidérc, ők is azt álmodják, hogy hosszú föld alatti folyosón kúsznak, rájuk omlik a föld, dühödten küszködnek, hogy kijussanak a napra. Aztán halkabban sírdogált tovább, mondván, hogy a tél a föld betegsége, s ő maga is meg fog halni a földdel együtt, hacsak a tavasz meg nem gyógyítja mindkettőjüket.

Kapcsolódó idézetek

1. A földbe hullt mag is kikel, Ha a tavasz reá lehel. Vágytól rég búra vált a kedve, Már rég hevült s ábrándozott, Végzetes italt szomjazott; Fiatal keble rég epedve Hordozta gyötrő vágyait, S várt, várt a lelke... valakit. Alekszandr Szergejevics Puskin
2. A tél az alvó magvak, a halálban nyugvó, új születésre váró lélek ideje.
3. Fázom. Miért tagadjam, emberek? A szívem is gyökérig didereg. A tél sötét árnyéka ráterül s egy hang borzongat néha: Egyedül... Áprily Lajos
4. A növények nedvei már zokognak a földben, és holnap rettentőt kiált a tavasz. Vilém Závada
5. Minden könnycsepped egy mag, ami a földbe hull, és egyszer csak virágok nyílnak belőlük. Ha egyszer vége a télnek és eljön a tavasz, meg fogod érteni, miért kellett ennek így megtörténnie, miért volt rá szükség. Nem lesznek kételyeid. Elias Baar
6. Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.
7. Leáldozik a nap - zokogja mélyen a cselló mintha minden fénysugár kilobbant volna örökre a földön mintha valami lidércálmú lápból buggyanna fel az összes emberarcok a voltak és a születésre várók iszapsötét fullasztó bánata.
8. A nappalok mind rövidebbek, Jön a tél csendesen, Átokvert lélek, fagyos szélvész Sír a kéményeken, Ökör, szamár, ló összebújva, A széllel versenyt ordít, Az ember búsan gondba mélyed, S a tûz mellé huzódik. Vasile Alecsandri
9. Mintha kihaltak volna az évszakok, megdermedt zöldben fürödnek a fák. Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok. Megkövült idő. Haláltalan világ. Nem merek élni. Lélegezni sem. Azt hiszem néha, nem is ver szívem, csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog. Rettenetes nehéz az idebenn. Hát élek, félek, alakoskodok. Bella István
10. Vajon miért szakít bimbókat a halál, mikor hervadt virágot is eleget talál? Szüleink, testvérünk, értünk ne sírjatok, a halál bennünket csak jobb földbe oltott!