Két hete nem esett... Micsoda nyár! A bőr ragad, a vászon összefonnyad, rohad minden puhán, mint egy kiolvadt mélyhûtőben. A metszett cseh pohár- készlet a Vasedény kirakatában, ahogy nagy tûkkel dobálja a nap, mint hajnali fejfájás, hasogat. Az aszfalt szürke kelttészta. A lábam folyékony kőbe süllyed, menten elnyel, azt hittem.

Kapcsolódó idézetek

1. Már augusztus megint, az ég napszúrást ontó tompa gyöngyház. (...) Vattacukor hőség az utcán, minden áttetsző, olvadékony. Fagylalt folyik, hideg gyöngycseppek égnek izzadt bőrön, ingek tapadnak. Sötét udvar kútjából a tévéfilm hangjai, mert nyitva minden ablak. Rakovszky Zsuzsa
2. Január elseje olyan, hogy mintha a napnak se lenne kedve felkelni, meg a szélnek sem, párás, ködös levegő, a fákról víz csöpög a repedezett járdára, néha odafagy, de ha nem, akkor is csúszós az út. Haász János
3. A nyár szerintem afféle kollektív tudattár. Mindenkinek van emléke arról, milyen dallamosan közeleg a fagyis; hogy égeti az ember combját lecsúszás közben a szinte áttüzesedett fémcsúszda. Mindnyájan hevertünk már hanyatt fekve, csukott szemmel, lüktető szemhéjakkal, és arra gondoltunk, még egy kicsit tartson ez a nap, és legyen sokkal hosszabb, mint az az utolsó, amikor egy egészen más irányba indulunk el. Jodi Lynn Picoult
4. Mint nagy kalap borult reám a kék ég, és hû barátom egy akadt: a köd. Rakott tálak között kivert az éhség s halálra fáztam rőt kályhák előtt. Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak, s szájam széléig áradt már a sár, utam mellett a rózsák elpusztultak s leheletemtől megfakult a nyár, csodálom szinte már a napvilágot, hogy néha még rongyos vállamra süt, én, ki megjártam mind a hat világot, megáldva és leköpve mindenütt. Francois Villon
5. Ez az epesztő egyformaság kiemészt unalmával. Egy nap olyan, mint más... Azon baj, azon kínzás, azon reménytelenség... Az idő szakasza felváltja a mást. A nyári hő meleg összeolvad már a hívességgel, mely az ősz közellétét jelenti. A szürke napok sokasodnak. A gyenge felhőkkel bevont ég gyakrabban meglátogat édes melankóliájával... Az én állapotom mindég ugyanegy. Így kell-é nékem vajjon mindég élnem? Kármán József
6. Két lábam alatt jéghideg a föld, Ragacsos sár lesz mindenből, ami zöld, Fáradó szemem túl messzire lát, Gyengül a gerinc, meggörbül a hát. Ismerős Arcok
7. Számat kitátom, hull belém a hó. Kitartó és kegyetlen, eltelít. Előbb az ujjakat, a kart, a lábat. Lassan behull egész a szívemig. Karafiáth Orsolya
8. Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifûteni. Márai Sándor
9. Eleredt az eső - kemény, hideg nedvességsörétek hullottak rám. (...) Eszembe jutott, mit utáltam mindig is a kerékpározásban: a biciklinek nincs teteje, se szélvédője, fûtésről már nem is szólva. Robert Dennis Harris
10. Kínkeservvel múlnak az éjszakák. Szürkék és nyirkosak a nappalok, akár a pincekő. Mindenfelől fájdalmas feszültség kapdos felém. (...) Értelmetlen és haszontalan az életem. Érzékelőszerveim be- és összeszáradtak. Úgy érzem magam, mint egy darab ősi gyanta. Magamnak sem kellek. Csapdába tévedtem, s már kedvem is elmúlt, hogy kiutat keressek. Nem érdekel. Már semmi sem érdekel. Vavyan Fable