Rámsírja sárgán lombját az őszi erdő. Belep a bánat.

Kapcsolódó idézetek

1. Köd öleli át az erdő kopasz fáit. Nélküled alszom.
2. Az ősz (...) belemarkolt az erdőbe, s a tölgyfák lombja foltonként megveresedett, mintha vért eresztett volna rajta.
3. Sírhant a dombon. Verseng a feledés a gyomosodással. Jánky Béla
4. A szél sír, az avarba bújva, zörgő nótáját fújja, s a rőt alkony mélabúja énekli szívembe magát. Keresztury Dezső
5. Õsz van és peregnek a sárgult levelek, Meghalt a földön az emberi szeretet. Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél, Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
6. Eljött az ősz, takard be szívem valamivel, egy fa árnyékával, vagy inkább a tieddel. Nichita Stanescu
7. Késő ősszel valahogy közelebb kerül az ember az élete végéhez. Nógrádi Gergely
8. Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. Közeleg a rozsdaszínû áradat. Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött - elnémul a rigó, el a tücsök. (...) Csügged az ág, ejti leveleit. - Ó, ha az ember is a bûneit így hullatná! S lomb nélkül, meztelen, de állhatnék telemben bûntelen! Zelk Zoltán
9. Ijesztő, ahogy ezek a faóriások lassan haldokolni kezdenek, tegnap reggel még a koronájuk csúcsán volt észrevehető egy kis vörösség, ma már az egész fát átlengi valami rőt szín, mintha bengáli tûz égne a lombjai között. Az ember alázatot tanul a gigászok türelmétől, ahogy ezek a gesztenyék és platánok az őszt elviselik: moccanás nélkül, egy helyben állnak, s reggelre, mint egy sárga tócsa áll a lábuk körül az éjjel lehullott avar. A növények magánya rettenetes, százszorosa az emberének, és magányos haláluk ezerszer olyan szánalomra méltó. Minden bajunk, gondunk eltörpül itt e fák alatt. Ahogy ők nem tudnak nevetni, úgy nem tudok én sem, és a sorsomat bevárni sem tudom úgy, mint ők. Örkény István
10. Szegény embert az ág is húzza.