S a víz habzó, kibomlott kontyán ragyogó holtakat ringat csengve és háborogván emlékezik az elcsöndesült szerelemre.

Kapcsolódó idézetek

1. Felrémlik előtte sodra a sebes zuhogású, hajdani időknek, melyekben a most állóvízzé terebélyesedett élet még frissen, harsogva törtetett előre. Lackfi János
2. Állott víz, poshadt tócsa már a vérük, ágyékuk-izmuk mélyen szendereg, a lelkük halkan mégis fodrozódik: rajta emlékek csónakja lebeg. Keszei István
3. A vers: felérző csönd, felvérző emlék, Echó, ki holt sikolyra visszazeng még; Forrás, mely hûsen, hő mélyből szakad.
4. A vizet felkavarja a hullámok ereje, a haragvó embert pedig az értelmetlen gondolatok. Evagriosz Pontikosz
5. A szerelem elhomályosítja az ember látását - de miután elmúlik, tisztábban lát, mint valaha. Olyan, mint az apály idején visszahúzódó víz, megmutat mindent, amit elhajítottak és a mélybe süllyesztettek: törött üvegeket, régi kesztyûket, rozsdás üdítősdobozokat, megrágott haldarabokat, csontokat. Margaret Eleanor Atwood
6. A múlt is bizonytalanná vált, és azóta is cseppfolyós, villódzó, néha szemrehányóan, néha szivárványosan remegő minden. Galgóczi Erzsébet
7. Még dereng lelkemben, mint a hûvös hajnal, szerelmemnek szép emléke. Reszkető keblemből még zokogva tör fel a fájdalom fagyos sóhaja. Lakatos Menyhért
8. Az idő elmegy. Ha csöndben vagy, hallhatod is gyászos csoszogását. Stephen King
9. S mintha üvegből volna könnyem, olyan súlyosan hullanak cseppjei, csörrennek a csöndben, mint földhöz vágott poharak. Bella Ahatovna Ahmadulina
10. Felsír a hegedû, mintha egy szív sajogna, gyöngéd szív, hol sötét ûr kelt irtózatot! Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt; alvadt vértóba fúl immár a nap korongja... Charles Baudelaire