Téma
Buddhizmus idézetek
-
Próbálunk felnőttként viselkedni, szeretni egymást, megérteni, hogy kell bedugni egy USB-kábelt. Keresünk valamit, amibe kapaszkodhatunk, amiért küzdhetünk, amit várhatunk. Megteszünk mindent, hogy megtanítsuk a gyerekeinket úszni. Ez közös bennünk, és mégis idegenek maradunk egymás számára, sosem tudjuk, mit teszünk a másikkal - hogy a te életed milyen hatással van az én életemre. Talán elsiettünk egymás mellett a tömegben a mai napon, nem is vettük észre, a te kabátod szövetszálai belegabalyodtak az enyémbe egyetlen pillanatra, aztán már messze jártunk. Nem tudom, ki vagy. De amikor hazamész ma este, amikor vége a mai napnak és leszáll az éjszaka, végy egy mély levegőt. Mert ezt a napot is átvészeltük. Holnap pedig következik egy új. Fredrik Backman
-
Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk. Vavyan Fable
-
Nagyon sok szempontból jó volt anyának lenni. Az egyik határozottan az volt, amikor az ember a karjába veszi a kicsit, és ringatva elaltatja. Aztán az, amikor összehajtja a kis ruhácskáit, vagy megszoptatja vagy amikor boldogan felnéz az emberre, vagy alvás közben figyeli, és arra gondol, mikor fog majd felébredni. J. R. Ward
-
A mûanyagok az olajiparból születtek, amely takarékosságból szívósan törekedett arra, hogy egy deci olaj se menjen kárba, még az utolsó cseppből is terméket és profitot sajtolt ki. Ezzel új iparágak és anyagok keletkezését ösztönözte. Olyan olcsó mûanyagok árasztottak el bennünket, hogy szinte értéktelennek, eldobhatónak tartottuk őket. De végül az is hulladék lett, amiről a finomítók nem akarták, hogy az legyen: szemétként került a tengerpartra, az utcára, a tengerbe, a szemétlerakóba. Ed Conway
-
A vírusok élősködők, paraziták, csakhogy a parazitizmus, az élősködés, a vírusos jelleg a számítástechnikában és a biológiában egyaránt csupán fokozatiság kérdése. Elvégre az elefánt génje is tartalmazza a "másolj le!" programot, csak egy nagy, elefántnyi kitérővel: ha az elefánt történetesen fiú, bizony előbb-utóbb csajozni kezd, hogy az alapvető parancsot megvalósíthassa.