Téma
Egyszerűség idézetek
-
Semmi kedve nem volt arról beszélgetni, mit jelentett a tegnapi esemény. (...) Olyan volt, mint egy leeresztett labda. A szívem megszakadt a látványától, a nemrég még röpdöső madár most összetörten, szárnyaszegetten hevert a földön. Párszor megpróbáltam beszélni vele a dologról, de mintha csak rontottam volna a helyzeten. Nem sírt, nem könnyezett, és pontosan ez a csend volt, ami mindennél hangosabban üvöltötte el azt, amit szavakkal nem tudott volna kifejezni. Cecelia Ahern
-
Nem tudtam, hogy mi az, amit érzek: öröm vagy fájdalom. Éreztem, hogy rohanni kellene, kirohanni a mezők közé s végigkiáltani rajtuk riadó szóval, hogy öltözzenek csupa virágba, mert újra magyar föld lettek! Az erdőig szaladni és felverni a fákat, hogy énekeljenek a boldogságtól! De ugyanakkor meg kellett volna állni szemközt fordulva a déli dombvonallal, levett kalappal s lehajtott fejjel. Nem lehetett csinálni semmi mást, csak állni az ablakban mozdulatlanul, nézni északnak, keletnek, délnek, átölelni egyetlen pillantással a testvérdombokat, átölelni és egybeszorítani őket, hogy ne tudjanak egymástól soha elszakadni. Wass Albert
-
Éreztem, ahogy elmozdul köztünk valami, úgy, mint a föld rejtett lemezei. Azt hisszük, ismerünk valakit, de az a valaki örökké változik, és mi is változunk. Váratlanul rájöttem, mit jelent élni: azt, hogy láthatatlan lemezeink ide-oda csúszkálnak a testünkben, kezdenek összerendeződni azzá a személyiséggé, akivé leszünk.
-
Az időnek minden bizonnyal nincsen valósága. Csak szellemünk illúziója. Ha pedig nincsen idő, hogyan hozhatná el halálomat? (...) A halálom van, mindig is volt, és mindig is lesz. Még nem érzem, és mégis van, és nem kell félnem tőle, mert bolondság volna olyannak az eljövetelétől rettegni, ami már el is jött. A halál olyképpen van, mint az utolsó lapja egy könyvnek, amelyet olvasok, de még nem olvastam végig. Anatole France