Téma
Egyszerűség idézetek
-
Ha majd egyszer gyerekük lesz, fenekestül felfordul az életük. Eltolódnak a súlypontok, évekig mással sem foglalkoznak majd, mint hogy mindent megadjanak neki. Aztán ez a gyermek felnő, és úgy néznek majd egymásra, mint két ismeretlen, akiknek fogalmuk sincs arról, mi jár a másik fejében, és hogy mekkora fájdalmat tudnak egymásnak okozni. Ilyenkor már nincs szükség sebészkésre; egy-két szó is elég ahhoz, hogy húsz év bizalma darabokban essen szét. Eva García Sáenz de Urturi
-
A felnőtté válás egyik legironikusabb aspektusa pont az, hogy ha mondjuk tíz év múlva visszanéztek tíz évvel korábbi énetekre, libabőrösek lesztek, ahogy az elkövetett hibákra, illetve az éretlen és konok viselkedésetekre gondoltok, de ezután vesztek majd egy nagy levegőt, és tudatosítjátok magatokban, hogy időközben mennyivel okosabbak és érettebbek lettetek. Aztán tíz évvel később ugyanez ismét lejátszódik. Michael Schur
-
Ha egy könyvben olyan férfiról olvastok, (...) aki beleszeret egy lányba és feleségül veszi, az az író minden bizonnyal egészen fiatal férfira gondol, aki még csak nem is sejti, hogy a lány egészen addig, míg kilencvenhét éves korában el nem érkezik az ideje, hogy a föld alá kerüljön, örökké bele fog kotyogni mindenbe. William Saroyan
-
Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tûk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket. Zilahy Lajos
-
Az idő a halál nagyon gyenge főzete, amelyet lassan adagolnak nekünk, mint valami ártalmatlan mérget. Kezdetben felélénkít, s még azt is elhiteti velünk, hogy szinte halhatatlanok vagyunk, de mikor napról napra, cseppről cseppre erősebb lesz, savvá változik, amely zavarossá teszi és felbontja a vérünket. Még ha meg akarnánk is próbálni még hátralévő éveinkkel visszavásárolni az ifjúságot, nem tehetnénk: az idő sava megváltoztatott bennünket, kémiai összetételünk már nem ugyanaz, tehát egy csodának kellene történnie. Erich Maria Remarque