Téma
Élet értelme idézetek
-
Az ember ûrrepülése súlyos csapást mért a papokra. Abban a levéláradatban, amely hozzám érkezett, elégtétellel olvastam sok levélíró vallomását arról, hogy a tudomány eredményeinek hatására megtagadták régi hiedelmeiket, meggyőződésükké vált, hogy Isten nincs, s hogy minden, amit nevében hirdetnek, kitalálás és ostobaság csupán. Jurij Alekszejevics Gagarin
-
Az ember kívánsága nem mindig teljesedik, és nagyon ritkán teljesül úgy, ahogyan kívánjuk. De ha nagyon komolyan vágyódunk valamire, akkor az sokkal közelebb kerül, és elérhető közelségben már sokkal könnyebben megszerezhető és megtartható, mint ha valamit csak fél szívvel vagy egyáltalán nem kívánunk. B. Traven
-
Éppen olyan ember, mint a többi, némán szenved a magánytól, próbálja igazolni a tetteit, erősnek tetteti magát, amikor gyenge, és gyengének tetteti magát, amikor erős, lemond bármilyen szenvedélyről egy veszélyes munkáért, de ennek nemsokára vége, a jövője tele van tervekkel, a múltja pedig sok-sok csalódással. Paulo Coelho
-
Sok mindent elmondtak már a bátorságról, de a bátorságot a félelem határozza meg. A gyávák az életük elvesztésétől rettegnek, de ha nem csupán a halál az, ami riaszt, akkor érted meg a sötétséget. Tudod, hogy vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be, tudod, hogy van, amit elvesztettél, és ami sosem lesz meg újra, és hogy van, ami a halálnál is rosszabb.
-
Sok túrázó "a félelmeit csomagolja". Ha attól tartasz, hogy fázni fogsz, túl nehéz hálózsákot vagy túl sok ruhát viszel. Ha az éhség miatt aggódsz, túl sok élelmet viszel magaddal. Ha kiakasztanak a bogarak, sátrat viszel, amikor egy ponyva is elegendő lenne. A múltbeli tapasztalat hasznos útmutatóként, de a hátizsákod súlyának csökkentéséhez elengedhetetlen minden egyes túra előtt józanul szemügyre venni a várható körülményeket és a jelenlegi képességeidet. Glen Van Peski
-
A természet szeretete a vallás egyik formája, a természettudósok pedig annak papságaként szolgálnak. Hisszük, hogy ez az istennő kivezet minket a sötétségből a fényre. Azok, akik követik, megkapták minden vallás végső ígéretét: hagyjuk, hogy a természet örökkévaló legyen ezen a bolygón, és mi, mint faj, magunk is elnyerjük az örökkévalóságot. Edward O. Wilson