Téma
Emlékezés idézetek
-
A valóságban a világ nagy, én pedig kicsi vagyok, el vagyok veszve benne. Aztán veszek egy színházjegyet, beülök a nézőtérre, s egyszeriben fordul a kocka: a világ hirtelen összezsugorodik, beszorul a színpad négy fala közé, én pedig mint egy szemlélődő filozófus vagy jósisten kívülről figyelem, hogy mi történik benne. Mint amikor egy gyerek egy üveggolyót tart a kezében és belelátja az egész világot. Ez az átlényegülés a színház varázsának egyik forrása. Hankiss Elemér
-
Az Atya nélküli világ kemény, hideg és megfáradt. Jézus azonban eljött, hogy elmondja, feltétel nélkül szerető Atyánk van. Nem szükséges entellektüellnek lennünk ahhoz, hogy ezt felfogjuk. Nem kell német teológusnak lennünk ahhoz, hogy ezt magyarázzuk. Olyan örömhír ez, amely a világon minden embernek szól. Olyan Evangélium ez, amely annyira egyszerû és pőre, hogy félünk prédikálni. Feltételezem, attól félünk, hogy nem tûnünk majd különösképpen szellemdúsnak a hirdetése közben. S mégis ez az egyetlen dolog, amiért az ember él, s amiért érdemes meghalni: szeretetre teremtettünk, és soha, sehol nem fogjuk máshol megtalálni magunkat, mint Isten szeretetében. Richard Rohr
-
Boldog embertől boldogsága okát tudakolni olyasmi, mintha az ember kilencven esztendős aggastyántól akarná hallani a hosszú élet titkát. Nem tudja. Mégis, ha sarokba szorítanak, valahogy ilyesmit mondanék: "A barátság és a szerelem állandó jelenléte és a hatalomvágy, a kapaszkodás és a pénzszerzés ingerének állandó távolléte már maga is boldogság. Jelentős segítséget ad a boldogsághoz a fontos, vagy fontosnak képzelt tevékenység. Mindegy, akár testi vagy szellemi aktivitásról van szó. Nehéz depressziót érezni, ha az ember kertjében rózsafákat ültet vagy éppen verset ír. És mindez akkor is aktivitást jelent, ha passzív formában jelentkezik - vagyis, ha az ember zenét hallgat, könyvet olvas, figyeli a természetet, festményekben gyönyörködik. Akármerre indulok, egy-egy nagy lépést teszek mérföldes, mesebeli csizmában a boldogság felé." Faludy György
-
Az emberek rendkívül óvatosak, én elismerem, és rendkívül nehezen vállalnak felelősséget. Ellenben mindennap száz és száz ember van, aki kockára teszi az életét azért, hogy egy fél perccel előbb érkezzen a Vásárcsarnokba, ami azt mutatja, hogy minden ember számára adva van a lehetőség, hogy az életét kockára tegye. Most az egyik értelmes dologért, a másik egy nem értelmes dologért teszi kockára. Olyan emberek, akik nem mernének egy ellenvetést tenni a főnöküknek, úgy szaladnak egy autó előtt, ahogy én nem mernék az autó előtt szaladni. Lukács György
-
Ha azt hisszük, hogy a gép lealacsonyítja az embert, azért hisszük, mert talán nincs elég távlatunk az olyan gyors átalakulások megítéléséhez, amilyeneken átmentünk. Mi a gép kétszáz éves története az ember kétezer éves történelméhez képest! Voltaképpen még be sem rendezkedtünk ebben a villamosított tájban, ebben az új házban, mely még föl sem épült egészen. Rohanvást változott meg körülöttünk minden: az emberi kapcsolatok, munkalehetőségek, a szokások. Sőt: lélektanunk is alapjában megrázkódott. A távozás, távollét, távolság, visszatérés fogalma, ha a szavak nem is változtak, nem födi többé a régi tartalmat. Hogy a mai világot megragadjuk, a tegnapi világ számára készült nyelvet használjuk. S úgy tûnik: a múlt élete jobban megfelel természetünknek, csak azért, mert jobban megfelel nyelvünknek. Antoine de Saint-Exupéry
-
Nem sokra megyünk elméleti előadásokkal, ha lényeges, az életet nagyban befolyásoló attitûdök megváltoztatásáról van szó. Az eltérő háttérrel rendelkező diákok nem fogják egymást értékelni csak azért, mert elmondjuk nekik, hogy az előítélet és a diszkrimináció rossz dolog. Akkor fogják egymást értékelni, ha olyan helyzetbe kerülnek, ahol strukturált, megtervezett módon történik az interakció, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy alapvető embersége mindenen keresztülragyogjon. Elliot Aronson