Téma
Feleség idézetek
-
Ismeri ő az életet... Ismeri minden aljasságát és minden szépségét, és tudja, hogy minden mocskával együtt, az élet mégis milyen nagyszerû! Istenuccse! - lesz még mondanivalója erről a világ számára. A szentek a mennyben - hogyne lennének tiszták és mocsoktalanok? Õket ugyan nem illeti ezért dicsőség. De a szentek, akik a sárban élnek - ez, ez az örök csoda! Ezért érdemes élni; azért, hogy az ember lássa, hogyan emelkedik ki a bûn fertőjéből az erkölcsi nagyság; azért, hogy kiemelkedjék belőle ő maga is, és ahogy kezd tisztulni a szeme, először pillantsa meg homályosan a távolban derengő szépséget. Azért érdemes élni, hogy lássa az ember: minden gyöngeségből, gyarlóságból, bûnből, minden feneketlen aljasságból hogyan emelkedik ki az erő, az igazság és a lélek. Jack London
-
Az ember önkéntelenül is a kisebb erőkifejtés irányába mozdul el. Sokszor még akkor is markolja a megszokottat, amikor már maga is tudja, hogy tovább kell lépni, mert ez már nem az. Ami eddig építő volt, most már rombol. Akarva-akaratlanul is akadályoz, hátráltat, visszafog. Sokszor érezzük, hogy eljött a változás ideje, de nincs erőnk elindulni. Várunk, tûrünk, kitartunk, és reméljük, hogy majd csak történik valami.
-
Minden világ: másvilág. Másvilág? Miért?! Egyszerûen azért, mert nem a te világod. Az övé. Neked egyetlen világod van - a tiéd. Ha álmodsz, magadnak álmodsz, ha fáj valamid, neked fáj, akár a sebed, a fejed vagy a lelked. Ha szomorú vagy, te vagy szomorú. (...) Néha nagyobb utat teszünk meg egymáshoz, mint az ûrutazók. Müller Péter
-
Találkoztam olyan emberekkel, akik tagadják Isten és Krisztus létezését, mégis templomban esküdtek, és azt szeretnék, hogy haláluk után egy kőkereszt alá temessék őket. Mikor a halál pillanata elérkezik, csak nagyon kevesek képesek megtagadni mindazt, amiről egész életükben azt hallották, hogy az az egyetlen igazság. David Ebershoff
-
Kíváncsi lettem, mi az oka, hogy abból a néhány emberből, akivel a mászás révén találkoztam, olyan sokan foglalkoznak matematikával. Noha az egyik foglalatosság szinte teljesen szellemi, a másik pedig főleg fizikai, van valami közös a boulderezésben és a matematikában. Szerintem a sémafelismeréssel, a sémák elemzésének velünk született ösztönével függhet össze a dolog. Jon Krakauer
-
Hazára minden embernek szüksége van, persze nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére, nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot. A haza legjobb meghatározása: a könyvtár. Elias Canetti