Téma
Feleség idézetek
-
Az ember csak a hasonlóra, a vele "egy húron pendülőre" rezeg. Ha nem tudod áthangolni magad, az öröm, a derû, a gondoktól való szabadság rezgéseit sohasem veszed, s benne maradsz abban a boldogtalan rezgőkörben, ahol az emberek egymást fertőzik a gyûlöletettel, a borulátással és a reménytelen keserûséggel. Müller Péter
-
A pénz nem él, de mi emberek úgy teszünk, mintha élne. Mintha egy biológiai lény lenne, amely növekszik, fejlődési ütemet diktál, parancsol. És mi, az emberek, miközben ezt a látszatlényt szolgáljuk, követjük parancsait és áldozunk is neki. Feláldozzuk az időt, az emberséget, a kapcsolatokat, a belátást, az együttérzést és a szeretetet, de úgy, hogy közben kizsigereljük Földanyát, aki tényleg él, és akiből valóban minden földi élet származik, mert Õ valóban a saját anyagát és életerejét adta oda használatra minden élőlénynek. Laár András
-
Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve. Bill Watterson
-
Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová, csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája, embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa, titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos, törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább alszik, mint teszem azt Csíkban. Nyírő József
-
Egy egyébként tökéletesen épeszû ember is teljesen megzavarodhat, ha saját vallásáról vagy eszméjéről van szó. Csak valamiféle igen korlátozott és a gondolkodás többi részétől szigorúan elkülönülő pszichózis lehet, amikor egy professzor vagy elnökjelölt hisz a hatezer éve bekövetkezett teremtésben, vagy amikor szülők teszik kockára gyermekeik életét azzal, hogy nem oltatják be őket, vagy pasztörizálatlan tejet itatnak velük. Esko Valtaoja
-
Lehetsz világelső a szakterületeden, megalkothatod a pályád csúcsát jelentő úttörő, korszakalkotó tanulmányt, amelyet a paleontológia, a fizika, a számítógép-tudomány, az orvostudomány, az igazságügyi orvostan és a geológia legdöbbenetesebb felfedezéseit megjelentető legrangosabb tudományos folyóirat publikál, hogy páratlan betekintést engedjen számunkra a több millió évvel korábbi múltba, és akkor is fennáll a veszélye, hogy jön valaki, és odaveti: haha, na ne!
-
Amikor Isten megismeréséhez jutunk el, a kezdeményezés az ő oldalán van. Ha nem mutatja meg magát, semmi sem tesz képessé bennünket arra, hogy megtaláljuk. S valóban, egyeseknek sokkal többet mutat meg önmagából, mint másoknak - nem azért, mert vannak kedvencei, hanem mert olyan embernek nem tudja megmutatni magát, akinek egész lelke és jelleme nincs a megfelelő állapotban. Mint ahogy a napsugarak sem tükröződnek, noha nincsenek kedvenceik, poros tükörben olyan ragyogóan, mint a tiszta tükörben. Clive Staples Lewis