Téma
Feleség idézetek
-
Vannak határok, falak, korlátok, el is döntheted, hogy szépen megbújsz mögöttük, de dönthetsz egész másképp. Úgy, hogy azt mondod, olyan nincs, hogy képtelen vagy átugrani, vagy hogy mögötte már nincs semmi, és inkább addig feszegeted a határokat, bontogatod a falakat, vagy próbálod átugrani a korlátokat, amíg rá nem jössz, hogy képes vagy eltüntetni őket. Hiszen minden legyőzhető, ha hiszel magadban. Oravecz Nóra
-
Miért ne lehetne bárkinek joga az általa választott boldogságra, amíg az nem befolyásolja mások életét? Miért kell elhallgatni, titkolni, miért kell rettegni a coming outtól és a következményektől? Ha az idő egyenesén majd visszanézünk az életünkre, úgyis az számít, ki tudtunk-e teljesedni, boldogok voltunk-e.
-
A világról alkotott képünk sohasem lehet tökéletes, hiszen mi magunk is résztvevői vagyunk azoknak az eseményeknek, amelyeket meg akarunk érteni. Természetesen egyéb tényezők is befolyásolhatják ismeretszerzésünk hatékonyságát, ám az emberi történések tökéletes megértését akadályozzuk meg azzal, hogy részei vagyunk a világnak. Soros György
-
Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk - s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket. Boldizsár Ildikó
-
Rengeteg életmentő dolgozik, és ők gyakran, anélkül, hogy tudnának róla, nagyon kiszolgáltatottak, ha valami nem sikerül vagy végzetes kimenetelû lesz. Ez egyfajta vakfolt a szakterületünkön: sokat tudunk a traumákról, a szorongásról és a depresszióról, de gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy mindez velünk is megtörténhet.
-
Mindig azt mondtam, a szerelem gyengeség, és azt vallottam, hogy ezek az évek nem alkalmasak szerelemre. Azt vallottam, hogy az ember életét csak a munka, a mozgalom töltheti ki, az teheti boldoggá. Aztán odabent rájöttem, hogy az élet ennél több. A szerelem is az élethez tartozik. Nagyon szeretlek. Berkesi András
-
Jézus mindig két dolgot csinált. Beszélt és gyógyított. És a kereszténység többek között azért veszített annyit az erejéből és hatalmából, mert már nem hiszünk a gyógyításban. És talán azért nem hiszünk már a gyógyításban, mert félünk az érintéstől, mert félünk attól, hogy a testünk a szellem közvetítője lehetne. Richard Rohr
-
A világ, amelyben élünk, nem a logikán, az igazságon és az egyenlőségen alapul. Ezek csak olyan ideálok, amelyeket mi, emberek, kergetünk évszázadok óta. Az igyekezet, a tudás és a szorgalom mellett a siker az érzelmeken, a szerencsén és az emberi viszonyokon is múlik. Talán ez az oka, hogy nem feltétlenül a legokosabb, legjobb, legtehetségesebb emberek aratják le a babérokat.
-
Van a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van ilyen féltés. Csitáry-Hock Tamás
-
Tudod mi az a hiba, mibe mindig beleesik az ember? Az, hogy azt hiszi, hogy az élet megváltoztathatatlan. Hogy ha már egyszer ráállít egy vágányra, akkor azt végig kell járnod. A Sors azonban nálunk több fantáziával rendelkezik. Pont akkor, amikor úgy gondolod, hogy életed teljesen reménytelen, nincs kiút, amikor a teljes, maximális kétségbeesés csúcsára érsz, akkor egy széllökés gyorsaságával minden megváltozik, kifordul, és egyik pillanatról a másikra egy új életet találsz magad előtt. Susanna Tamaro
-
Belegondolni is szörnyû. Némelyik pasasnak csodatételre van szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudjon. Naná. Mert teljesíteni akar, mert tolmács nélkül fel nem foghatja, mint jelent a szó: szerelem. Amelynél különb afrodiziákum, csodább csoda aligha létezik a föld kerekén. Persze, a szerelem nemcsak ágyi attrakciókat kíván, hanem érzelmieket is. Ez viszont rendkívül fárasztó, ráadásul szívük, lelkük is belefájdulhat. Marad a viperaepe, az őrölt csontok, a tigrispénisz. A futószalag-aktusok. Rászoruló urak! Önöknél az okozza a funkció-zavart, hogy igazából unják az egészet, úgy ahogy van. Hagyják a pokolba a drága lotyókat, keressenek maguknak igazi nőt, aki nem csak porhüvely, de lélek és ész. Vavyan Fable