Téma
Feleség idézetek
-
A papok valamely emberfölötti világ színészei, amelyet igyekeznek érzékelhetővé tenni, akár eszményekről, istenekről vagy megváltókról van szó: ebben áll hivatásuk, erre szolgálnak ösztöneik; a legmesszebbmenő hasonlatosságra is képesek azért, hogy minden a lehető leghihetőbb legyen; színész-okosságuk mindenekelőtt a jó lelkiismeret birtoklását célozza, mert csak ennek segítségével lehetséges igazán a meggyőzés. Friedrich Nietzsche
-
A gazdaságtant több tévedés kísérti, mint bármelyik ember által ismert tudományt. Ez nem véletlen. A tárgy természetéből fakadó nehézségek minden esetben súlyosak volnának, de ezerszeresen megsokszorozza őket a tényező, ami jelentéktelen mondjuk a fizikában, a matematikában vagy az orvoslásban: az önös érdekek elfogult érvelése. Henry Hazlitt
-
Ó, tudom. Minden vágyad az, hogy lásd, összeomlik a világ körülöttem. De van itt valami, amit te még nem tudsz. Omlott már össze. Nem egyszer, nem kétszer, és valószínû, újra meg fog történni. De tudod, veled ellentétben én biztos vagyok abban, hogy a legapróbb szilánkokat is megtalálom és sokkal jobban visszaépítek mindent, mint ahogy volt. Mert tudod, csak azt vehetik el tőlem, ami nem az enyém. Szóval úgyis folytatom. Mert hiszek magamban. Mert tudom, hogy mire vagyok képes. És tudod, mit? Fájjon csak a fogad arra, ami az enyém. Tedd meg nyugodtan. De soha ne felejtsd el: előtted is ott állt a lehetőség. Te is megkaphattad volna. De valamiért nem neked adta az élet. Oravecz Nóra
-
Azzal, hogy eltûnik az életedből a halogatás, a rendszertelenség, sok extra időre tehetsz szert, mivel minden feladatnak gyorsabban és könnyebben jutsz a végére. Kipróbálhatsz olyan dolgokat, amiket mindig is szerettél volna, csak valahogy sosem jutott rá idő. Vagy ha épp arra vágysz, nyugodtan töltheted ezeket az órákat otthon, a családoddal vagy barátokkal. A lényeg, hogy végre te rendelkezel az időd felett, és nem a feladataid irányítanak téged.
-
Olyat még nem láttam, hogy egy önismereti tréningről valaki úgy jött volna ki, hogy "úristen, minek vagyok én a Földön, nálam gonoszabb embert még nem hordott a hátán! Hát, én egy két lábon járó szörnyeteg vagyok. Csodálom, hogy elvisel egyáltalán a környezetem". Ilyen nincs. Ide nem tud jutni egy előadás vagy egy tréning - csak oda, hogy rájöjjek, miért vagyok szép, erős és jó. Mérő László
-
Belső énjében minden ember teljes, és tökéletesen boldog. Csupán az ezt a belső magot körülvevő egoállapot okozza az elégedetlenség, beteljesületlenség, bosszúság és harag érzését. A szabadság, nyugalom és boldogság utáni bizonytalan vágy alapjában véve az eredeti létállapotunk utáni sóvárgás. (...) Szeretet utáni vágyunk alapjában véve a saját belső szeretetérzésünk utáni vágyakozás, amely szeretne ismét kapcsolatot találni a külvilággal. A bennünk élő belső én ezért arra vágyik, hogy kifelé sugározhasson, és fogadhassa más lények kisugárzását.
-
A rabszolgamunka, az elnyomatás, a kizsákmányolás sohasem csupán a kezeket, a fizikai erőt emészti el, nem - előbb az értelmet, a szívet s a lelket semmisíti meg, utána tönkremegy a test is, és akkor az ember elmenekül a halálba, eltávozik a földbe, mint erődítménybe és rejtekhelyre, nem fogva fel elemi létérdekét, s már hozzászokva ahhoz, hogy csupán álmokat lásson, és elképzelje a valószínûtlent, és abban éljen. Andrej Platonov
-
Képzelj el egy olyan barátot, aki, ha valamilyen akadályba ütközöl, mindig csak arra emlékeztet, hogy a múltban hányszor követted már el ezt a "hibát", és hogy miért te vagy a probléma oka. Valószínûleg pont így bánsz saját magaddal. Azokkal az emberekkel érezzük magunkat a legjobban, akik segítenek, hogy jobban érezzük magunkat, és akik mellett nyugodtan önmagunk lehetünk. Kezdj el úgy bánni magaddal, ahogy egy szerető és kedves barát vagy családtag bánna veled. Ha a fejedben lévő hang támogatóbb és segítőkészebb, az némi megnyugvást - vagy akár védőburkot - jelenthet, amikor felbukkannak a negatív, szorongó gondolatok.