Téma
Gyász idézetek
-
Gyászjelentések. Férfiak és nők élik az életüket. Dolgoznak, szeretnek, álmodnak, nevetnek és sírnak. Aztán meghalnak. És aztán valaki, akit még csak nem is ismernek, aki egyszer sem találkozott velük, összefoglalja az egész életüket egy vagy két bekezdésben a helyi újságban. Kivéve, ha elértek valamit. Valamit, amiről a szerző úgy gondolja, fontos (...), talán kapnak két hasábot is (...). Ha semmit sem értek el, a lap aljára temetik, vagy abszolút kihagyják őket.
-
Magam sem tudom, miért viselem annyira szívemen a sorsodat. Azok, akiket forrón szerettem, már a föld alatt pihennek, az én életem boldogsága és öröme is ott nyugszik velük, de azért nem faragtam koporsót a szívemből, s nem temettem el örökre érzelmeimet. A nagy bánat csak megerősítette és mélyebbé tette őket. Charles Dickens
-
Minden halandó elveszíti egyszer azt, akit szeret. Ez az élet rendje. Ez azonban többnyire olyan távoli dolognak tûnik, hogy alig nagyobb a súlya, mint egy feltételezésnek. Vannak azonban emlékeztető jelek, és az a sok "majdnem", a szerencsés megmenekülés, az "Ó-istenem-kérlek-ne", hatására az ember megretten, és egy pillanatra megáll, hogy megvizsgálja, mi is lakozik a szívében. Mint például, amikor egy szörnyû fejfájásról kiderül, hogy csak migrén; vagy amikor egy autóbalesetben totálkárosra törik az autó, de a gyerekülés és a légzsák megmenti a bent ülőket; vagy amikor valaki, akit elraboltak, visszatér a szeretteihez... az utóhatások annyira megrázzák az embert, hogy muszáj átölelni a kedvesét, hogy helyrebillenjen a lelke. J. R. Ward
-
Nálunk a szeretetet nem vallja be az ember, úgy kell annak kibuggyannia a szívből, és mint az óceán holtágainak, a saját útját kell tovább vájnia, amíg elér a távoli földekig. Így aztán úgy kell kitalálni egy elejtett mondatból, egy finoman összeszûkülő nézésből, egy mosolyból a másik szája sarkában, egy apró, simogató vállveregetésből, abból, ahogy valaki elnyújtja az utolsó kör tea felszolgálását, vagy ahogyan hozzáigazítja lépéseit a másikéhoz, amikor a számára kedves valakit hazakíséri, ezer ilyen apró dologból. Fatou Diome
-
A fogyókúra újrakezdését folyamatosan halogatja az ember. Van egy olyan fázis, hogy ezt még le lehet farigcsálni. Aztán jönnek a különböző fázisok, mint a gyásznál. "Egy kicsit most elengedtem, de ennyi nekem még jár." Aztán látod, hogy ismét feljött pár kiló. Végül van egy holtpont, amikor már kvázi majdnem hogy megbékélsz ezzel. Hogy ez van. Valószínûleg az Úr, a világ úgy akarta, hogy én dagadt legyek. És nem fogok szenvedni egész életemben. És akkor visszajön a többi is. Dombóvári István