Téma
Háború idézetek
-
Csak higgyen az erényben, de áldozza föl nekem e hitét, borzadjon el bûneitől, de mégse legyen megállása; vegye ûzőbe az ezerarcú rémület, de ne tudjon menedékre lelni, sem rajtuk úrrá lenni, csak az én ölelő karjaim között. Akkor aztán, nem bánom, ha azt mondja: - "Imádlak!", mert az összes asszonyok közül neki egyedül lesz joga ezt mondani.
-
A filozófia stílusa tehát szita, mely megrostálja az olvasókat, minden mondat őre egy ostrom alatt lévő várnak, aki csak a jelszóval engedi át az embereket; mondatvetései nevelés és vizsga, kényszerítése az olvasónak, hogy ugyanabba az irányba feszítse meg egész gondolkodását, mint a filozófus: mert csakis a küzdelem belső utánacsinálása lehet termékeny megértés. Lukács György
-
Végig kell gondolnunk, hogy a gazdaság átmeneti leépülésén, a legkülönbözőbb társadalmi rétegek alásüllyedésén csak határon belüli és határon átnyúló összefogással lehetne változtatni, mert határon innen és határon túl régi és új dühök állanak készen régi-új párthadseregek szervezésére, épp a polgárlét ellen. Göncz Árpád
-
Az "ember" keménynyakú, büszke egy legény. Nemcsak merészen (vagyis elbizakodottan) szembeszáll a végtelennel, sőt még magának is részt tulajdonít belőle."A lélek halhatatlan!" mondja. Ne firtassuk, hogy mit kelljen léleknek nevezni, csak azt állapítsuk meg, mit jelent az, hogy ez a léleknek nevezett valami halhatatlan. Azt jelenti ugyebár, hogy időben végtelen - de csak az egyik irányba! Mégpedig előremenő irányba. Azt mindenki kell hogy elismerje, hogy visszamenő irányba nagyon is véges - akkor kezdődik, mikor az ember megszületik! Elképzelhet-e olyat, ami egyik irányba véges, a másikba végtelen?! Ez fából vaskarika! Bartók Béla