Téma
Igazság idézetek
-
Iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, "úgy látszik, terhére voltam". Kosztolányi Dezső
-
Tavasz van, hé! Jertek örüljünk! Usgyé, futkossunk! Játsszunk, nevessünk, szeressünk, csókolódzzunk! Csókolgassunk kacagva fût, fát, rögöt, virágot, Tavaszi rügyet, göndör báránykát, pelyhes madárfiókát, kis csibét, Minden kis tarka bocit, virgonc csikócskát És pendelyes kis mezítláb-gyerekeket, Mindent s mindenkit, aki örömünk és csókunk útjába akad, Mert tavasz van! Újra tavasz van!
-
A gazdagok ott követik el a legnagyobb hibát, hogy nem magukkal foglalkoznak, hanem azzal, hogy gazdagok. Hogy gazdagabbak másoknál. Állnak az első sorban a tükör előtt, de nem magukat nézik, hanem a többieket, akik mögöttük szenvednek. Pedig valójában ők szenvednek, de ezt nem látják, mert nem nézik. Gerlóczy Márton
-
Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üvegkoporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi spermabank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni.
-
Nem élhetek szellemi munka nélkül. Mi egyebet is tegyek? Hát álljak talán az ablakban? A világ képe nagyon is borzalmas, elszomorító és hívságos! Nézze csak, hogy ereszkedik lefelé az a sárga köd, és hogy telepszik még a fekete házakon! Milyen reménytelen, nyomorult és hétköznapi minden! Mi haszna van az embernek tehetségéből (...), ha nem nyílik számára tér az érvényesülésre? A gazság mindennapi dolog, a lét mindennapi dolog, s csak a mindennapi tehetségnek akad dolga állandóan. Arthur Conan Doyle
-
Mielőtt az emberből szülő lesz, azt hiszi, hogy az összes szülő szuperhős. És hogy minden gyerekkel kapcsolatos dolog zavaros és nehézkes. Aztán mikor gyereket vállal, arra gondol, hogy nem baj, a természet majd mindent megold. Mondjuk megharap egy radioaktív védőnő, vagy egy baleset után acélcsontvázzal ébredünk. Lesz megoldás. Fredrik Backman
-
Nem is képzeled, milyen paradicsomot varázsoltam volna körüled. A paradicsom a lelkemben volt és én minden virágát ide ültettem volna. Jó. Nem szerettél volna. Hiszen ez sem változtatott volna a dolgon. Minden úgy maradt volna, ahogy kívántad és én nyugton hagytalak volna. Úgy bántál volna velem, mintha a jó barátod volnék, mindent elbeszéltél volna, mind a ketten örültünk és mosolyogtunk volna és vidáman néztünk volna egymás szemébe. És így múlott volna el életünk. Ha pedig másba szerettél volna bele - azzal sem törődtem volna. Vele sétáltál és nevetgéltél volna, én pedig az utca túlsó felén a szememmel kísértelek volna benneteket. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Olyan súlyosan boldogtalan vagyok, hogy az élet árnyékos oldalára vetett a halálod, hogy minden elmúlt, ami számomra az életet jelentette, hogy eltûntél, hogy nem talállak, szíved szakadhat meg ott, ahol most élsz, mert látnod kell kibuggyanó könnyeimet, érezve ahogy szívemet megcsavarja a gyötrelem. Szabó Magda
-
A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! - mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki. Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak. Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre. Popper Péter