Téma
Igazság idézetek
-
A dolgok elvesztése tesz minket azzá, amik vagyunk. Egy szülő elvesztése. A szüzességünké. Annak, aminek hiszünk magunkat. Az ártatlanságunké. Ezek a veszteségek az első lépések a felnőtté váláshoz. Az élet sokkal bonyolultabb lesz. Ugyanakkor tele lesz lehetőségekkel, és esélyt ad, hogy új kezdetek felé nyissuk meg a szívünket.
-
Nézd el ezt a rózsát a kezedben, még most alig fakadt ki, de ha ráfújom a forró leheletem, egyik levele a másik után kifeslik. Légy te nekem ilyen sárga rózsám, nyisd ki a lelkedet, nyisd ki a szívedet előttem, akármit vallasz meg, nem haragszom érte, megbocsátok érte, akárhogy összetöröd vele a szívemet. Jókai Mór
-
Mióta élek, megvan az a tulajdonságom, hogy olyan erősen el tudok képzelni bármit, hogy látom, érzékelem, átélem. Kisgyerek koromban a huszonhat fokra felfûtött szobában jéggé dermedt lábamat dörzsölgette anyám, s nem tudta megérteni, mi bajom lehet, aggodalmában a hőmérőt is a hónom alá dugta, persze nem mutatott lázat. Nem mondtam meg szegénynek, hogy nincs veszedelem, csak éppen játszom, azt játszom, hogy szegény árva kislány vagyok, se lakásom, se családom, és kinn bujdosom a havas nagyerdőn. A kályha az ágyam mellett volt, nekem meg vacogott a fogam. Erős a képzelet, erősebb a realitásnál. Szabó Magda
-
Kertekbe bementem, nefelejcseket csentem. Settenkedtem csendesen, nem neszeztem egyet sem. De egy helyen rettenetest tettem, s egy fergetegeset szellentettem. Ez lett vesztem, megleptek, s emberesen elvertek. Nefelejcsem elveszett, kerek fejem berepedt. Egyebet nem tehetek, ezzel keresem fel kegyedet: Megpermetezhetem-e fejedet/begyedet?
-
Csak ássatok el a földbe, a földbe, a földbe, ne legyen írás rothadó szívem fölött, ne feküdjek kő-borítékba zárva, ne őrizzenek kő-oroszlánok vasgyûrûs orrlikakkal, mert úgy szép, ha a földben szépen összetörök és megkóstolja nyelvemet a lárva. Fésülje szét a földkupacot az idő boronája, üljön pacsirta, rémült nyúl a rögre, legyek föld, édes föld világ-hatalmú virág-szavakkal, izzó hús-kürtökkel, szerelem-harangokkal. Hadd érezzem a nagy csillag-keringést a bolygó csillag-tengelyében, a Földgolyón átremegő zengést, hadd dideregjek époszi tüzében. Juhász Ferenc
-
A gyermekvállalás annyira személyes, csak az egyes emberhez, legbelső érzelmeihez és élethelyzetéhez kötődő ügy, hogy ebbe kívülről senkinek sem lehet semmiféle beleszólása. (...) Ha vállalunk gyereket, magunk és az ő boldogságáért tegyük, ne pedig valamiféle rokoni elvárásra vagy a népesedési statisztikák hatására! Dorosz Dávid
-
Mindenki nosztalgikus. De ez valószínûleg hamis érzés. Anyámnak például rettenetes gyerekkora volt, de mindig nagyon szépen beszélt róla. Vissza akart térni oda. De ez ostobaság! Érti? A gyerekkorból származik a szépről alkotott fogalmunk, mert ekkor kerülünk kapcsolatba először a szépséggel, a kényelemmel és azzal, ami jó az életben, és ez befészkeli magát az agyunkba. Későbbi életünkben ez a mérce, ez az eszköz. Ez a rejtett nosztalgia: nem a valódi helyzetbe vágysz vissza, hanem abba az időbe, amikor elsajátítottad a szép, a jó és a kényelmes érzését. Roy Jacobsen
-
Annyira szeretem anyát! Nem érdekel, hogy nyálasan hangzik. A következő születésnapomon szerintem én fogok ajándékot venni neki. Szerintem ez lenne a jó szokás. A gyerek kapjon mindenkitől ajándékot, de az anyukáját ő lepje meg ajándékkal, mert az anyukája is ott volt, amikor megszületett. Stephen Chbosky
-
Saját születésünket anélkül asszisztáljuk végig, hogy világos képeket őriznénk meg róla, és hiába éljük át, a halálunkat sem tudjuk elmesélni. Ha ez igaz, akkor torzónak kellene látnunk az életünket: szakadozott a kezdete és nyitva marad a vége. Mégsem így van. Ragaszkodunk az olyan egyenes vonalú történethez, amelynek van eleje és vége. Szeretjük a kerek anekdotákat. Szeretjük, ha egy történet tart valahová, ha okulhatunk belőle, vagy mulathatunk rajta. Nem kívánunk tudomást venni arról, hogy az életnek nincsen világos iránya, tökéletes lezárása, ezért inkább félrenézünk, belefeledkezünk a sok apró, de mégis fontos dologba, a szép és értékes eseményekbe, amelyekre világos kezdettel, véggel rendelkező rövid történetekként gondolunk. Készítünk hozzájuk egy fotót, és kirakjuk a Facebookra. Jannah Loontjens
-
Miért van az, hogy a szüleim, akik olyan jóságosak, és annyira szeretnek, sehogy sem tudják felfogni, miben is élünk mindannyian? Sem a gondolataimat, sem az érzéseimet? Vagy velem is ugyanez lesz majd, és a gyerekeim rám is ilyen értetlenül néznek majd, és azt gondolják: az apánk olyan jóságos, és annyira szeret bennünket, de nincs miről beszélni vele? Bele van bonyolódva a saját unalmas, érdektelen világába. Nem, ilyen nem eshet meg velem. Ljudmila Ulickaja