Téma
Katonatiszt idézetek
-
Nem tudjuk magunkat igazán koncentrálni az imádságra. Pedig ez lenne az imádságnak az alapállása. Odakoncentrálni teljes figyelmünket és teljes lelkünket az Istenre. Egyszer egy ember azt mondotta a lelkipásztorának, amikor erről szó volt, hogy ez azután már igazán nem olyan nagy dolog! Mire a lelkipásztor azt mondotta neki, hogy kedves Testvérem, ha maga csak két percig tud gondolni csak az Istenre, magának adom a lovamat. Akkor még a lelkészek lovon jártak. Mire az ember leült és elkezdett gondolni az Istenre. Egy perc múlva azonban már felugrott, odament a lelkészhez és azt mondotta: na, és a lóval együtt megkapom a nyerget is?
-
Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb. Oravecz Nóra
-
A szenvedést szeretni nem lehet, a szenvedést csak gyûlölni lehet, mert a szenvedés a mi ellenségünk; semmiféle élet nem szereti a szenvedést: a tûz nem szereti a vizet, az öröm nem szereti a szomorúságot, az ember sem szeretheti a bút, a bajt, a kínt, a halált. Ha valaki szereti a rosszat, azt csak mint jót szeretheti. Prohászka Ottokár