Téma
Költészet idézetek
-
A nyelv a leginkább testközeli mûvészi eszköz. Szó szerint a szánkban hordjuk, hiszen a nyelvünkkel öntjük szavakba a nyelvünk hangjait. Amikor írunk, a kezünkkel formáljuk a mondatokat. Ha felolvassuk, amit leírtunk, a szavakat a szemünkön át fogadjuk be, a szánkon át lépnek ki, majd a fülünkön keresztül térnek vissza hozzánk. A szavak a test érzékein érlelődnek, mielőtt az elmében értelmet nyernek. Nem is állhatnak össze a fejünkben, amíg a testünkben nem találtak értelmet. Wendell Berry
-
Nincs több okod azt hinni, hogy a te hited igaz, mint bármelyik másik hívőnek. Természetesen tudsz idézni fejezeteket és verseket, mint ahogy azok is tudnak, akik másképp értelmezik a hitbéli dolgokat. Ilyen a fejezetek és a versek természete: alá lehet támasztani velük szinte bármilyen értelmezést, amivel az ember előhozakodik. Greta Christina
-
Az éretlen költők utánoznak, az érettek lopnak; a rossz költők elrontják, amit elvesznek, a jók pedig jobbat, de legalábbis különbözőt alkotnak belőle. A jó költők egységes egésszé fûzik össze, amit elloptak, így az eredmény egészen más lesz, alapjaiban különböző érzetet kelt, mint a forrás, amelyből meríttetett. Thomas Stearns Eliot
-
A festő nem a te szolgád, tulajdonod. A költő és a dalnok sem. És nem az a dolguk, hogy téged egyenletesen boldoggá tegyenek, mert ez képtelen kívánság! Õk alkotásaik bûverejével hatnak rád. Segítenek abban, hogy tisztábban láss, jobban értsd magad, és megértett bajaidat orvosolhasd. Általuk érzed, hogy élsz! Ugye tudod, mily ritka kincs ezt érezhetni!? Vavyan Fable