Téma
Mérföldkő idézetek
-
Bárcsak mindig emlékeznénk rá - még ha azzal is töltöm a napjaimat, hogy nőkről és az ő szerelmi történeteikről írok -, hogy a miénk, ez a törékeny, tökéletlen, becses történet, amelyet napról napra írunk, a legfontosabb valamennyi közül, és mindennap választhatjuk azt, hogy szerelemmel, örömmel, hálával és hittel írjuk! Allison Pataki
-
Mi, akik az Univerzum gyermekei vagyunk - a csillagok életre kelt pora -, el tudunk töprengeni ugyanennek az Univerzumnak a természetéről, olyannyira, hogy olykor az azt mûködtető törvényekbe is bepillanthatunk. Rejtély, miként kapcsolódunk ilyen kozmikus dimenziókba. Ez a kapcsolat azonban vitán felül létezik. Mit jelent mindez? Mi az Ember, ha ekkora kegy részesei vagyunk? Nem hiszem, hogy létünk a Világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene, semmi kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában. Ehhez túlontúl is belekeveredtünk a dolgokba. Meglehet, maga a Homo sapiens faj fizikai léte valóban mit sem számít kozmikus méretekben, az azonban, hogy a Világegyetem egy bolygóján tudatos szervezetek élnek, feltétlenül meghatározó jelentőségû tény. A tudatos lények révén a Világegyetem öntudatra tett szert. Ez pedig csöppet sem elhanyagolható körülmény, nem céltalan, értelmetlen erők jelentéktelen mellékterméke. Nekünk valóban itt a helyünk. Paul Davies
-
Kik vagy mik vagyunk? Mindazoknak az összessége vagyunk, ami általunk történt. Mindazoknak, ami a szemünk láttára történt meg. Mindazoknak, amiket mi magunk tettünk. Minden ember és minden dolog vagyunk, akiket ezek a lények befolyásoltak vagy általunk lettek befolyásolva. Mindazok vagyunk, amik azután történtek, hogy már nem vagyunk, vagy nem történtek volna meg, ha nem jöttünk volna a világra.
-
Megnézhetjük az összes csókunkat az első pillanattól fogva, hogy először találkoztunk, mikroszkóp alá tehetjük őket, és elég biztos vagyok abban, hogy mit látnánk. Még egy szakértő sem venne észre sok mindent az elsőn, de a következővel elkezdődött valami - számfeletti, könnyedén elpusztítható -, aztán több és még több, míg végül elérünk ehhez, amit még a gyakorlatlan szem is észrevesz. Annak bizonyítéka volt ez a csók, hogy valószínûleg sosem gyógyulunk ki egymásból, de talán meg tudjuk akadályozni, hogy belehaljunk. Maggie Stiefvater
-
A csalódás nagyságán mérhető, hogy az érzelem mennyire volt valós. Mert ha csak annyi volt, hogy holnapra úgyis elfelejtem, akkor soha nem is jelentett sokat. De ha sokáig cipelem magammal, nehezen tudok tőle szabadulni - a hiánytól is, a fájdalomtól is -, akkor komoly érzelem volt. Amíg tudunk csalódni, addig érezni is tudunk.
-
A nedvesség és a meleg az élet forrása (...) Az erjedő penészből, amelyben hosszú ideig képződtek, legelőbb alaktalan, végtagok nélküli élőlények sarjadtak; szemcsék és pálcikák, amelyekben életerő szunnyadt, ezek ide-oda mozogtak világtalan sötétségükben, oktalanul és céltalanul csatangoltak, a vízben éltek, majd kimásztak a szárazra, és az iszapba húzódtak vissza. Ezer és ezer esztendő telt el így. Mesa Selimovic
-
Az emberek úgy születnek, hogy fogékonyak az értelem legmakacsabb és leginkább gyengítő betegségére: az öncsalásra. A lehető világok legjobbika és legrosszabbika innen nyeri drámai színezetét. Amennyire meg tudjuk ítélni, ez ellen nincs természetes immunitás. Állandó éberségre van szükség. Frank Herbert
-
Ártatlanságunk eleve értelmetlen halálra van ítélve, és mi magunk vagyunk a hóhérai: áldozatul esik a hibáinknak, amiket soha nem tehetünk meg nem történtté. Eltemetjük hát a tágra nyílt szemû csodálkozást, amely valaha éltetett minket, és lecseréljük a sebekre, amelyekről soha nem beszélünk. Neal Shusterman