Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A természetes és cselekvő emberek a fal előtt őszintén torpannak meg. Számukra a fal nem kibúvó, mint nekünk, gondolkodó, tehát semmit sem cselekvő embereknek; nem ürügy arra, hogy feleútról visszaforduljanak, nem olyan ürügy, amelyben a magunkféle rendszerint maga se hisz, de amelynek mindig nagyon örül. Nem, ők teljesen őszintén torpannak meg. Az ő szemükben valami megnyugtató, erkölcsileg feloldó, végleges, sőt talán misztikus jelentősége is van a falnak. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Kezdetben vala az egyszerûség. Már azt is eléggé nehéz megmagyarázni, hogy egy egyszerû világegyetem hogyan keletkezett. Talán abban mindannyian egyetértünk, hogy még nehezebb volna megmagyarázni a teljesen összehangolt, bonyolult rendszer - az élet - vagy egy életet teremteni képes lény hirtelen megjelenését. Darwin elmélete a természetes szelekció révén megvalósuló evolúcióról azért kielégítő, mert olyan utat mutat, amelyen az egyszerû az idők során összetetté alakulhat, megmutatja, hogy rendezetlen atomok hogyan csoportosulhattak egyre bonyolultabb rendszerbe, míg végül létrejött az ember. Darwin megoldást kínál - mégpedig mindeddig az egyetlen ésszerût - létünk mélységes problémájára. Richard Dawkins
-
Az igazán lényeges és érdekes dolgokkal általában csak azok szoktak foglalkozni, akiknek az élet nem hagy más lehetőséget: mindent elveszítenek, esetleg egy baleset vagy betegség folytán nem marad más útjuk, mint felébredni - divatosabban: megvilágosodni. Magától, külső kényszer nélkül az ehhez szükséges szembenézéseket szinte senki nem vállalja fel, sokunk inkább végigmenekül az életen a materiális dimenziók társadalmilag elfogadott céljait hajszolva.
-
Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni? Richard Bach
-
Néha az emberek viselkedésükkel boldogtalanságba vagy veszélybe sodorják magukat. Konfliktust keltenek, amikor nincs rá szükség. Akkor is benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, ha lenne lehetőségük kilépni belőle. Látszólag ok nélkül feladják a saját céljaikat. Az irracionálisnak tûnő viselkedés érthetővé válhat, ha kiderül, mi célt szolgál. Néha azért veszekszünk valakivel, mert a heves érzelmek miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak. Ha gyûlölnek minket, az is jobb, mintha nem vennének rólunk tudomást. Néha jobb együtt lenni bárkivel, mint egyedül lenni. Néha könnyebb feladni valamit, mint kudarcot vallani. Néha jobb a betegség miatt kudarcot vallani, mint egyszerûen csak kudarcot vallani. Tudatalattink énünk védelmében kialakított pótcselekvései értelmetlennek tûnnek, ha nem tudjuk, miért alakultak ki.
-
Átkaroltuk egymást és megesett az első csók. Marcipán és méz! Együtt nem értek föl ahhoz az édességhez! A tejszínhab a fagylalt tetején sem oly selymes és jóízû, mint az Õ ajkai voltak! Megtudtam, milyen tûzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... szerelemmel csókolni! Török-Zselenszky Tamás
-
Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgy is meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerûen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk. Irvine Welsh