Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Nekem játék, neked szerelem, neked fény, nekem a végtelen. A közös bûn, a hiányzó értelem. Mi neked küzdelem, nekem a félelem. Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak, De most ami volt, s ami lesz, odaadod másnak. Ez most a búcsú és a kezdet is. Ez most fájni fog, még ha tudjuk is. Kormorán
-
Vannak alkalmak, amikor az ember úgy dönt, hogy elhisz valamit, amit normál körülmények között teljes mértékben irracionálisnak tartana. (...) Talán létezik egy racionalitáson túli világ: a tényekre vagy adatokra épülő gondolkodás szokásos definícióin túli megértés; valami, ami csak akkor tárul fel számunkra, ha átfogóbb képet kapunk a valóságról. William Paul Young
-
Ha egy történettel le akarjuk kötni az olvasó figyelmét, akkor a mesének állandóan előbbre kell haladnia. Sőt, ismerve a mai olvasó türelmét, száguldania kell. Úgy szökkenni szikláról sziklára, mint a kőszáli zerge. Ha valamit gyûlölök, akkor az olyan elbeszélés, amelynek első fejezetében már-már megbarátkoztunk a főhőssel, és halványan érdeklődni kezdünk további sorsa iránt, mire a második fejezetben a mese visszatér a hős nagypapájának viselt dolgaira. Pelham Grenville Wodehouse
-
Mindent, mindenkit tökéletesnek akarunk látni, és ha valami elromlik, eszünkbe se jut, hogy megjavítsuk, a gombot felvarrjuk, a zoknit megfoltozzuk, új cipzárt vegyünk bele, egyszerûen kihajítjuk a kukába. Ez a mentalitás érvényesül az emberi kapcsolatokban is. Sajnos, az igényesség nagyon sokszor türelmetlenséggel és kegyetlenséggel párosul. Böjte Csaba
-
Aki meg akarja érteni a másik magatartását, azt csak a logika, az észszerû döntések, a szándékos és tervezett cselekvés kategóriáiban képes elképzelni. Ezért aztán, amikor a tetteink miértjét akarjuk megvilágítani, arra kényszerülünk, hogy egy logikus, racionális, strukturált okot fabrikáljunk, vagyis azt tegyük, amit a pszichológiában racionalizálásnak neveznek. A valóság azonban nem így mûködik. Saul Alinsky
-
Ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az Érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátraszaltó, hogy megőrizzük a szerelmet, annak (...) feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas? Vavyan Fable