Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Azt állítani, hogy "én ilyen vagyok, bocsi, nem fogok változni", baromság. Legyél nyitott, ne zárkózz el, ugyanis ezzel is egy olyan reakciót válthatsz ki a másikból, hogy elfut. Soha nem tudhatod, lehet, hogy valaki olyan jön az életedbe, akiért képes leszel átalakítani a szokásaidat. Egy kapcsolatban mindig lesznek nehézségek, mindkét ember életében ott a hullámvasút, és az bizony nem mindig a boldogságról szól. Viszont ha van valaki, aki akkor is melletted áll, amikor úgy érzed, nincs erőd a folytatáshoz, minden könnyebb lesz. Oravecz Nóra
-
Egy őszinte ember, akinek minden elérhető tudás a birtokában van, csak annyit állíthat bizonyosan, hogy most úgy tûnik, mintha az élet eredete egy csoda lenne, mivel olyan sok feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy egyáltalán elkezdődhessen. Mindebből azonban nem következik, hogy jó okunk lenne abban hinni, hogy az élet ne jöhetett volna létre a megszokott kémiai reakciók egy teljesen érthető sorozataként. Francis Crick
-
Rasszizmus, osztályharc, szexizmus, kelet nyugat ellen, észak dél ellen, kapitalizmus a kommunizmus ellen, demokrácia a diktatúra ellen, iszlám kontra kereszténység, zsidó-palesztin viszály... Ez mind egyazon háború többféle arca: azé a harcé, amellyel az egységes, homogén emberi fajt akarjuk megteremteni, a különbözőségeink felszámolása révén.
-
Az élet masszív, nagyon is földi, nagyon is materiális sûrûségének egyik nagy megtapasztalása a szerelem. Hihetetlen dolog, hihetetlenebb, mint a Szentháromság meg az angyalok, hogy ez van egyáltalán. Az "agresszív, csúcsragadozó majomnak", ennek a többek szerint programozási hibának: az embernek igazi hogyléte nyílik meg benne.
-
Az aluljáróban elsuhanó, modellalkatú lánynak és a helyes pasinak a bevásárlóközpontból szintén megvannak a maga bizonytalanságai és gondjai, akármilyen tökéletesnek látszanak is a külső szemlélők számára. Még kedvenc hírességed is egyszerû, emberi lény a kiló smink, a Photoshop és a flancos ruhák mögött, és talán még bizonytalanabb, mint te meg én, mert a rajongók folyamatosan figyelik, és elvárják tőle, hogy folyamatosan így vagy úgy nézzen ki és viselkedjen. Lauren Urasek