Téma
Szolidaritás idézetek
-
Rossz szülők lennénk, ha nem érdekelne bennünket, mi történik gyermekeinkkel felnőttkorukban, még akkor is, ha esetleg csak kevéssé tudjuk befolyásolni őket. Hasonlóképpen, a tudósok számára sem lehet közömbös, milyen következményekkel járnak ötleteik, alkotásaik. Meg kell próbálniuk elősegíteni a társadalom számára előnyös - kereskedelmi vagy egyéb - alkalmazásokat. Amennyire tudnak, ellent kell állniuk munkájuk kétes értékû vagy fenyegető alkalmazásainak, és szükség esetén figyelmeztetniük kell erre a veszélyre a politikusokat. Ha az eredményeik etikai szempontból érzékeny problémákat vetnek fel - amint az gyakran és erőteljesen meg fog történni -, akkor a nyilvánossághoz kell fordulniuk, miközben rá kell jönniük, hogy szûkebb szakterületükön kívül nincs különleges felhatalmazásuk. Martin Rees
-
Akinek emberek közt kell élnie, nem szabad semmiféle egyéniséget feltétlenül elvetnie, még a legrosszabbat, legnyomorultabbat vagy legnevetségesebbet sem. Tekintse inkább úgy, mint valami változhatatlant, amelynek örök és metafizikai elv a szülője. És a legrosszabb esetben azt kell hogy mondja: "lenni kell ilyen furáknak is". Ha másképp cselekszik, igazságtalan lesz. Arthur Schopenhauer
-
Sokszor panaszkodunk a hétköznapokban, hogy ez a baj, meg az a baj, de az ember valójában mindenhez tud alkalmazkodni. Ahhoz is, ha egy hétig mínusz negyven, vagy plusz negyven fok van. Hihetetlen adottságunk, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni, és továbblépni a legsúlyosabb traumák után is. Tenki Réka
-
Az unalom nem csak unalmas, egyenesen rémisztő. Rákényszerít bennünket, hogy nagyobb kérdéseken agyaljunk, olyasmin, hogy minek mi az értelme, mi a célja. Ugyanakkor az unalom remek lehetőség új dolgok felfedezésére is. Az unalom teremti meg azt a teret, amelyben új gondolatok megszülethetnek. Unalom nélkül mást se teszünk, csak reagálunk a minket körülvevő ingerekre ahelyett, hogy valóban belemerülnénk az élményekbe. Anna Lembke
-
A férfiak jönnek és mennek. Talán az igazi is elsodródik a többivel, de hát túléljük, ugye? Mert tudjuk, hogy a lelkük mélyén milyenek is ők. (...) Ismerjük a legrosszabb énjüket. Az önzést, a durvaságot, az erkölcs és a becsületesség hiányát. Lehet, hogy egy pillanatra belép valaki az életünkbe, aki másnak tûnik, mint a többi. Mi azonban elég bölcsek és elég óvatosak vagyunk ahhoz, hogy ne tegyük meg azt a bizonytalan lépést. Ha egyedül éljük is le az életünket, legalább miénk a tudat, hogy soha, egyetlen férfi sem szerez akkora hatalmat fölöttünk, amellyel képes lenne bántani bennünket. Nora Roberts
-
Az iskolai életforma (...), ellentétben bármilyen más intézményével, rendkívüli módon időjárásfüggő. Itt minden kisfiú bizonyos mennyiségû csintalansággal terhelten kel ki az ágyból reggelente. Ezt a mennyiséget a nap folyamán le kell dolgoznia ahhoz, hogy aztán egészséges álomba merülve tölthesse az éjszakát. Ezért van, hogy a tanárember olyan türelmetlenül várja a nyári időszakot, amikor is az órák közötti szünetet a szabadban tölthetik a csemeték. Nincs is szemet gyönyörködtetőbb látvány a magániskolai tanár számára, mint amikor a gyermekek minden indulatukat a napfény áztatta parkban élik ki. Pelham Grenville Wodehouse
-
Amennyiben a tudós bizonyos abban, hogy az ő kutatásának megvan a helye az emberiség tudásának összképében, és tudja, hogy hozzájárulása milyen szerepet játszik az össztudás nagy mozaikjában, akkor sok esetben képes, sőt köteles azt úgy ismertetni, hogy ne csak szaktársai értsék. Úgy tûnik, sok tudósnak nehezére esik e kötelesség teljesítése. Konrad Lorenz
-
A legtöbb ember életében eljön egyszer az idő, amikor elhatalmasodik rajta a félelem. Ettől azonban nem válik gyávává. Azok a gyávák, akik semmit sem tesznek, amikor a félelem pusztulással fenyegeti őket. Amikor a szükség úgy hozza, szembe kell nézned a félelemmel. Ha így teszel, megeshet, hogy nem éled túl, de ha meghalsz, legalább nem gyáván távozol a másvilágra. Darren Shan