Testvér idézetek

Irgalmazz nékem, éjszaka: A szorongva átvirrasztott órák váltságdíjáért. A messzelátszó, babonás kazaltüzekért. Az északi fény és a bombázások tüzijátékaiért. A Haldoklók utólsó kenetéért és az anyjuk hasában növekedő magzatok első rúgásaiért. A bordélyházak rikoltó lámpáiért és az őszi temetők hivogató csendjéért. Az egész világ minden elrontott és újrakezdett életéért.

Az a nagy igazság (...), hogy ezen a világon minden lehetséges. Ha nem születésetek óta látjátok már, miáltal megszoktátok minden furcsaságát, csak akkor láthatnátok igazán, hogy micsoda bûvészmutatvány ez a világ, minő lázas álomkép s önkívület, melyet elképesztő rémek és szörnyetegek népesítenek be - vándorló karnevál és utazó cirkusz, melynek végcélja hosszú barangolás után a sárban valami mondhatatlan s felfoghatatlanul vészterhes végzet. Cormac McCarthy

És minden dolgok mélyén béke él És minden tájak éjén csend lakik S a végtelenség összhangot zenél, S örök valók csupán mély álmaink. Juhász Gyula

Ha ember távozik a földről, Helyére nyomban más hatol, S az esti nap, mikor lenyugszik, Egyúttal fölkél valahol. Mihai Eminescu

Ha nem becsülik meg a kiválóakat, akkor a nép közt nem lesz marakodás. Ha nem tartják nagyra a nehezen megszerezhető vagyontárgyakat, akkor a nép közt nem lesz többé rablás. Ha rá sem néznek arra, ami felszíthatja vágyukat, akkor a nép közt nem lesz többé felfordulás. Lao-ce

Valós válaszokat csak valós kérdésekre lehet adni. Mi értelme van, például, megkérdezni, hogy van-e ennek értelme? Mindig történik valami, és nagy valószínûséggel csak úgy magától nem szûnik meg semmiféle történés. Fölösleges is tudni, hogy miért. Mert ha tudnunk kellene, akkor már rég tudnánk. És valóban tudnánk, nem csak nagyjából. Ami a halált illeti: csak akkor kellene félnünk tőle, ha mi találtuk volna ki. Ne vegyétek komolyan a prédikátorok fenyegetéseit, nem a mi bûnünk. Nem kellene bûntudatot éreznetek amiatt, hogy meg fogtok halni, és rettegnetek sem kellene. Végül is, mi reményünk maradna, ha nem lennénk halandók?

Én az életben csak két valóságos csapást ösmerek: a lelkiismereti furdalást és a betegséget. Az egyetlen boldogság pedig ennek a kettőnek a hiánya. Lev Tolsztoj

A külvilág (...) nem Csipkerózsika: képtelen csendben ülni a fenekén, várva, hogy a távolban kalandozó hercegek visszatérjenek, és újra életet leheljenek belé. A külvilág féktelenül csinálja, amit szokott - a zûrzavart -, még akkor is, ha az ember már éppen kezdett volna megfeledkezni róla. Földes András

Ahogy a fecskék nyáron velünk vannak, a hidegtől ûzve viszont eltávoznak, ugyanúgy velünk vannak a hamis barátok életünk derûs szakában, de mihelyt észreveszik szerencsénk telét, valamennyien elrepülnek. Marcus Tullius Cicero

Ha egyszer álmodban a Paradicsomban járnál, és lelked emlékeztetőül egy szál virágot kapna, és reggel felébredve a virágot ott találnád, mondd, akkor mi volna? Samuel Taylor Coleridge

Munkánk nyomán áldás És jólét fakad. Ez az út a boldogság Felé halad. (...) Lenge szellő suhan A réteken át. Nyomában érzem A tavasz illatát.

Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.

A legkegyetlenebb hazugságot gyakran a hallgatás fejezi ki. Robert Louis Stevenson

A nyár (...) nem csupán egy évszak, de egy hely is egyben. Méghozzá mozgékony természetû: telente szeret délre költözni. Terry Pratchett

Én nem vagyok hazug. (...) Talán hazudtam egy perccel ezelőtt, de az csak egy hazugság volt. Egy kis hazugságtól még nem lesz valaki hazug. Becca Fitzpatrick

Legtöbben milyen nehezen változtatnak azon, amiről pedig régen tudják, hogy nincs értelme. Azért, hogy ne kelljen lépni, inkább magukat is félrevezetik. Kapaszkodnak a biztos rosszba, mert a bizonytalanság megrémíti őket. Titokban sóhajtoznak csak: "Nem bírom tovább..." meg: "Egyszer úgy elmegyek!" - aztán mégsem tesznek semmit. Az afféle néma sikolynak a legtöbben nem tulajdonítanak jelentőséget, hiába ez az ember legőszintébb belső hangja, amit nagyon komolyan kellene venni.

Az ózonpajzs lyukas. A szénmonoxid szunyogfelhő-lepel alatt kimérten izzik kevés időnk, kiszáradt, lázas szájként reped a földfelszín fakón. A gabonaövezet csúszik észak felé, a búzatáblák helyét gyapot hódítja el rendre. A sarki jég homályos tömbje mállik, duzzasztja a vizet, a túlkelt óceán a partra árad... Majd akkor, ott! Szeles szállásainkon, étlen, mi, egynéhány túlélők, a szabvány szenvedésben mind egyformák leszünk. Igen, majd nemsokára. Rakovszky Zsuzsa

Hazugságban létezni folytonos erőfeszítés, kényszerességek hálója. Nem egyszerûbb igazat mondani, és szorongások nélkül élni? Ez békét ad. Biztonságot. Átsegít sok problémán, vagy legalább nem termel újabbakat. Ungvári Tamás

Reszkess (...) a prófétáktól és mindazoktól, akik készek meghalni az igazságért, mert az ilyenek rendesen nagyon sokakat magukkal együtt, sőt gyakran maguk előtt s néha maguk helyett is belerántanak a halálba. Umberto Eco

Reggel ébredsz, fölkelsz, kinézel az ablakon. Minden a helyén van: fák, bokrok, virágok, ragyog a kert, mindent fénnyel áraszt el a nap, mely, mi sem természetesebb, ma is világot ad, pirkadattal ad jelt a kakasoknak, hajnali fénnyel töri át a rétek fölött libegő párát, és derûssé teszi az ébredező halandókat. Derûs leszel te is, fölragyog a szemed, beleborzongsz a gyönyörûségbe. Este kószálsz egyet, beleballagsz a végtelenbe, és elmerülsz a csillagok sziklatengerében. Kísérőnkre, a holdra veted a szemed, és talán ekkor, ebben a hátborzongató, szívbemarkoló látványban gyönyörködve egyetlen pillanatig a csoda és a mindenség részévé válsz. De vajon átéled-e, képes vagy-e átélni a pillanatot? A pillanatot, melyben eljut a tudatodig: létezem. Benne vagyok a pillanatban. Bennem jött létre a pillanat. Megfogott, megkaparintott, eggyé lettünk. Elementáris erővel hat rám. Elvarázsol. Bûvöletben tart. Észreveszem, hogy létezem. Hogy részese vagyok e földi csodának. Itt lehetek a mesebeli, szó szerint egyszeri földön, és emberként élhetem meg ezt a rendkívüli pillanatot, élő, gondolkodó, szépre és jóra érzékeny emberként lehetek részese ennek a pillanatnak. Átfut az agyamon: halandó vagyok. Mindezt látom, láthatom, amíg létezem, aztán mintha elvágták volna. Halandó vagyok, véges az élmény, gyufalángnyi, sercenésnyi, szikravillanásnyi a pillanat. Nagy Bandó András