Téma
Vélemény idézetek
-
Szabad lény az, aki akarhatja azt, amit ő maga helyesnek tart. Aki mást tesz, mint amit akar, azt olyan motívumok késztetik cselekvésre, amelyek nem tőle származnak. Az ilyen ember nem szabadon cselekszik. - Tetszésünk szerint akarni azt, amit helyesnek vagy nem helyesnek tartunk tehát azt jelentené, hogy tetszésünk szerint lehetünk szabadok vagy nem szabadok. Ez természetesen éppolyan képtelenség, mint ha a szabadságot abban a képességben látnánk, hogy megtehetjük azt, amit akarnunk kell. Rudolf Steiner
-
Egy társadalomban általában irritáló az, aki szabadon nyilvánít véleményt s vállalja ennek ódiumát, a jót is, a rosszat is. Én ezt nevezem igazi szabadságnak. Aki a körülmények révén vagy a maga akaratával ezt a szabadságot legalábbis megközelítően megteremti magának, az irritálja a többséget. Szörényi Levente
-
Ahhoz, hogy az ember a gyorsan változó világban meg tudja tartani a helyét, nagyon szabadon kell gondolkodnia. Mindenféle morális, szociális és kulturális kötöttségtől mentesen. És persze abban a tudatban, hogy bár mindent el tudok képzelni, nem mindent csinálok meg. A lényeg az, hogy felismerjem, amit én gondolkodási szabadságnak nevezek: hogy ami az én fejemben van, az nem a valós világ mûködési szabályai szerint létezik, hanem az én szabályaim szerint. A valós világ olyan, amilyen, és én csak kerülgetem a korlátokat, és keresem a kerülőutakat. Csányi Vilmos
-
Sokan állítják, hogy nem érdekli őket, mások mit gondolnak róluk. Õk ezt sokszor mondják, jó hangosan, és mindent megtesznek azért, hogy mindenki számára abszolút nyilvánvalóvá tegyék véleményüket, aki meghallgatja őket. Úgy tûnik, hogy nem törődni azzal, hogy mások mit gondolnak rólunk, csak úgy igaz, ha azok az emberek, akiknek rólunk alkotott véleménye elvileg nem érdekel minket, erről értesülnek.
-
A "szabad akarat" fogalma az általános felfogás szerint azt jelenti, hogy az ember adott körülmények között akár másképp is dönthet, mint ahogy végül döntött. Kétségtelen: a szabad akarat érzetével mindannyian rendelkezünk, vagyis úgy érezhetjük, hogy - jól-rosszul - magunk irányítjuk a viselkedésünket. Ám (...) a szabad akarat nem más, mint illúzió. Úgy jön létre, hogy a bal agyféltekénk utólag mindig legyárt valamilyen logikus történetet a döntéseink és tetteink magyarázatára. Dick Swaab
-
A szeretet szabadsága csak az a szabadság lehet, amelyik nem okoz rossz érzést, lenézést, megalázást, másod- vagy sokadrangúság érzését a társnak, a társaknak. Az igazi szeretet szabadsága egymásra figyeléssel, egymás iránti tisztelettel, megértéssel, egymás megbecsülésével együtt létezhet. Ha nem így van, akkor a szabadság öntörvényûséggé, önzéssé, öncélúvá válik. Müller Péter