A hamvát ifju szépségemnek teritettem eléd szőnyegnek, nagy szemem hivő villanását, könnyel megvert, bús ragyogását, hajam szőke, hercegi selymét, szûz testem érintetlen kelyhét dobtam égni a Te máglyádra, hogy izzóbb, szebb legyen a lángja.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi bájol engemet, Hő lángra keblemet Ki gyújtja fel? Leány! kökény szemed, Sugár szép termeted Vonz s bájol el. Czuczor Gergely
2. Az életemet elhibáztam, rossz szögletet mértem falán, törölhetetlen drága vásznam terhes szinekkel mázolám: emlékből raktam össze rőzsét, multból máglyát jövőm alá, s tegnap tüzére holnap hősét, magamat dobtam égni rá. Babits Mihály
3. Az édes tiszta tûz, mely kedvesed szemében oly szelíden ragyog, az áldott enyhe tûz, mely bárkinek öröm, tenéked átok épen, mi mást mulatni vonz, téged tépődni ûz, mi másnak lelket ád, tenéked lelked rágja, kínpadi láng neked, mi másnak szent sugár. Babits Mihály
4. Úgy szeretnélek én is lámpásom esteli, halavány fénye mellett megörökítni, drága arany és kék szavakkal csak Téged festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága, s le nem lankad fejem a béke isteni ölébe, én Szerelmem, világ legszebb Virága. Dsida Jenő
5. Eljöttem hozzátok ifjú létemre, Hogy harmatot öntsek a tû szívetekre, Mert ha meg nem öntlek ezen esztendőbe. Szépet nem virágzik nékünk jövendőbe.
6. Szemem lehunyva. Gyertyám is tövig égett. Látok: sötétet. Buda Ferenc
7. Szemhéjad, mint nárciszok szirmai. Mosolyod akár a hajnal. Szemeidben a szerelem tüze ég, és pillantásod lángra lobbant. Arcod a felkelő hold mindent betöltő ezüstje. Ébenfekete hajad karcsú nyakadra omlik, mintha csak az éj sötétje borulna ránk. Ajkaid csábító vörös rubintként ragyognak. (...) Szépséged elvarázsol és megigéz engem. Bársonyos bőröd illatától édes a mennyország ezernyi varázslatos kertje. Seherezád, szerelmem, az éj téged üdvözöl, s a nap aranyló sugarai vakító fénnyel ragyogják be szerelmünket.
8. Ha már elvetted ifjúságomat, Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt, Ha rámfújtál és lángom kialudt, Fújd szét, uram, a megmaradt hamut! Falu Tamás
9. Szívem zárkájában megvetem halottas ágyad, lemosdatom rólad arcod. Szemfedőként rád terítem a megszakíthatatlan messzeséget. aztán kicsit még úgy létezem, ahogy jó nekem. Megértem, minden tûz addig ég, amíg van, ami táplálja. Pethes Mária
10. Drága szerelmem, ó mûvem, akit szeretlek, Én gyújtottam örök tûzre tekinteted, Szeretlek, ahogy egy szép mûvet szeretek, Egy nemes szobrot, egy mágikus röptü verset. Guillaume Apollinaire