Tó partján sötéten csobog az éjszaka, Lyukat égetnek tükrébe csillagok. Milyen könnyû: járok a hullámokon! - Hogy-hogy végül csillagokba fulladok?

Kapcsolódó idézetek

1. Csillag fürdik a tóban alant, Boldogtalan, mint én, halálig, Csakhogy ő fönn született a fényben, S a föld hûvös vizébe vágyik. Sárközi György
2. Te győzz le engem, éjszaka! Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek. Tünődve benned görgetik fakó szivüknek terheit a hallgatag szegények. Pilinszky János
3. A csillagok úgy néznek ki, mint ha a tetőre festette volna valaki, de igazából olyanok, mint egy sötét tengerben mozgó porszemek. Randall Munroe
4. Ha csak a magányt szeretném elkerülni, bármelyik ember megtenné. Mivel úgy tûnik, éjszaka lehullanak a csillagok, saját magamnak nem hazudhatok. Csak még egyszer, évszakok, ne tûnjetek tova, csak még egyszer, hadd játszadozhassunk! Mindig keresem, hol tûnik fel sziluetted, amikor átkelek az úton, vagy álmaim közepette, bár tudom, nem lehetsz egy ilyen helyen.
5. Szemem lehunyva. Gyertyám is tövig égett. Látok: sötétet. Buda Ferenc
6. Mint néma csónak parttól az éjszakába, úgy távolodik lelkemtől a lelked. Vágyakozásod sötét hullámain úgy siklik tova s mindig távolabb.
7. Az ûrbe tátogok, vak vagyok de sötétet ásnak a csillagok kérlek, magamra hagyjatok nem eső ez, csak a tenger dadog. Balla Gergely
8. Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül. Victor Hugo
9. Végül egy part szélén megállunk, töprengünk: csak ennyi lenne? lehajlik fejünk, csüng a vállunk. (...) Ki csillagként vonult az égre, aranyhalat játszik kedve cikázik lenn gyönyörködve megsemmisül majd elégve - hiába feszült keresztre. Kinek-kinek: könnyü játék avagy halálos ajándék aki adta, el is vette - ha gyûlölte, ha szerette - porrá morzsolta a szándék.
10. Éjféltől hajnalig imádtam. A szánkon vacogott a csók. Köd hullt. A nedves éjszakában lassan dalolva ballagott. És sírt. És sírtam én is, én is, és sírtak fönn a csillagok. Kosztolányi Dezső