Úgy éreztem magam, mint egy darab szakadt, mocskos rongy. Azokat a véres foltokat senki sem fogja tudni már kimosni. S az az én vérem volt, belülről véreztem, kifakadt a lelkem, és tanácstalanul meredtem magam elé.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy éreztem, mintha egy óriási szakadék szélén álltam volna, és nem volt senki, aki visszahúzzon. Senki, akit érdekeltem volna, vagy aki egyáltalán észrevett.
2. Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel tudtam, hogy a tüdőmnek valószínûleg semmi baja, de azért zihálva kapkodtam levegő után, forgott velem a világ. (...) És mégis, úgy tûnt, túl tudom élni ezt is. Stephenie Meyer
3. Hisz mint rongyos, ócska zászló lóg lelkem testemen, idestova letépik, s maradok meztelen. Nemes Nagy Ágnes
4. Lelkének sebe mélyült, de nem volt már olyan eleven. A csend, amely körülfogta, s kemény konoksággal visszhangozta magányos lépteit, mindig egy és ugyanazon körben forgó gondolatait, megnövesztette ugyan árvaságának érzetét, de már mindennapjainak részévé vált. Félt az estétől, amikor hazaért, s nem volt kire várnia. Félt a reggeltől, amikor egyedül ébredt, s nem figyelhette alvását, ébredését, jövés-menését annak a lénynek, akinek létezése teljesen betöltötte. A bénaság érzése, hogy valamit kitéptek lelke belsejéből, s hogy a csonk egyre vérzik, és soha nem gyógyul be, soha nem egészül ki - egy pillanatra sem hunyt ki. De most már mindez hozzátartozott az életéhez.
5. Ha valami felrobban, nem lehet szép. És a lelkem felrobbant, szétszakadt... bárhogy is írom, a lényeg, hogy meghalt. Csitáry-Hock Tamás
6. Nincs szívem, mert összetörték. S mielőtt megint összeforrt volna, még jobban összetörte egy újabb idegen, ezek után a vérereim szétszállították a testem minden porcikájába. Ezért nincs. Margaret Mitchell
7. Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom, a fiam, a feleségem, a lányaim. És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) Nézzenek rám. Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, ami nélkül félhomály van odabent. Lázár Ervin
8. Csak mentem-mentem, azt sem tudtam, merre, azt sem tudtam, hová. A szívemen, mint valami szorító kígyó, vonaglott a fájdalom. Gárdonyi Géza
9. Olyan volt, mintha a múló idő és a bûntudatom meg a szégyenkezésem felnyitott volna egy egyre szélesebbé váló szakadékot. Először talán át tudtam volna ugrani rajta, de végül olyan messzi távolba került a másik oldal, hogy már látni sem lehetett, nemhogy utat találni hozzá. Sarah Dessen
10. Testetlen szélként szálltam át a pusztán, valahonnan a testem rámszakadt, azóta véresre zúzva hever a lelkem gerincem-csontom romjai alatt. Keszei István