Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek. A föld az eget így betûzi. Így tapogatják világtalan fények csillagok borzongó betûit.

Kapcsolódó idézetek

1. Rút a világ, fekete. Vak gyûlölettől fekete. Vak, mint az emberek szeme: az égig sem látnak vele. Pedig az égből lefele porzik már Isten szekere! Wass Albert
2. Az ûrbe tátogok, vak vagyok de sötétet ásnak a csillagok kérlek, magamra hagyjatok nem eső ez, csak a tenger dadog. Balla Gergely
3. Kihûlt világ ez, senki földje! S mint tetejébe hajitott ócskavasak, holtan merednek reményeink, a csillagok. Pilinszky János
4. Amerre én járok, arra bámul a világ, Vakok között állok, és elárul, aki lát, Irigylik a semmit meg a papírkoronát. Beton.Hofi
5. Világtalan vagyok, mondjátok ti, látók. Én kifele már nem, csak befele látok. Cseh Katalin
6. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert
7. Fellapozom a levegőt, hogy olvassak a csillagokban: aranybetûiben hunyorog végzetem. Kihunyok, mint aki itt se voltam. Keszei István
8. Nézi az ember az embert, s ember emberre visszanéz. Nézi az ember az embermaszkot, embermaszk emberre visszanéz. Vak csillagterére visszanéz a táncos, a síp, a zenész.
9. A csillagok égnek, ablakon benéznek, vak szemei vannak a szelíd reménynek. Nagy László
10. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo