Téma
Demokrácia idézetek
-
Minden földi lény egy-egy információs központ, egy-egy terjedelmes emlékkönyv, amely tele van életképpel, mozgófilmmel. Még lenne is értelme ennek a mechanizmusnak, ha a halál bekövetkezése után a tudás, a mûveltség egy központi intelligenciába sûrûsödne. De hát így, hogy minden egyes személy a maga külön történetével, emlékeivel vész bele az ismeretlenbe! Cselenyák Imre
-
Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltûnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni. Nicholas Sparks
-
Akié a föld, azé a jövendő... de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel áll hozzá, aki megérti a föld szavát... magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni... okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrugó és kiegyenesedik újra meg újra... Erdély földjén csak a gyertyán-embernek van jövendője. Wass Albert
-
Az anyák olyanok, hogy maminak szólítjuk őket, meleg a nyakuk meg a válluk, ahová a fejünket fúrjuk, és jó szaguk van. Az anyák mindig (mindenkor, bármikor etc.) velünk foglalatoskodnak, állandóan rajtunk tartják a szemüket, és ettől láthatóan boldogok. Boldogok. A szemük színe olyan, mintha az ég be volna borulva, de mégis ragyogna a Nap. Nevetős szemük mélyén - később - meglátjuk a szomorúságot is, az állandó, kiapadhatatlan és eltörülhetetlen fájdalmat, amelyről nem tudjuk, mire vonatkozik, hacsak nem magára a nevetésre. Enni adnak, inni adnak, puszit adnak. (...) Vagy arra ébredünk, hogy ülnek az ágyunk szélén, és fogják a kezünket. Vagy pihekönnyû tenyerüket a mellkasunkhoz tartják, a szívverésünkön, és így ébredünk. Akárhogy is, amikor kinyitjuk a szemünket, az ő arcuk tölti be az egész látható teret. A világot. Később lesz egy rövid szakasz, amikor nem szeretjük (a falnak megyünk tőle), ha hozzánk érnek. Nem kell ezt kimondanunk, tudni fogják, érezni, és megtorpannak az ajtóban, ezt még mi nem látjuk, és azt sem, hogy onnét hosszan és kedvtelve kémlelnek minket, (...) mi még az álmok ködében úszunk, amikor puhán, aranylón, mintha angyalhangot hallanánk, valami gyönyörûségeset, puhán, suhogva, igen, a nevünket, egy angyal rebegi el a nevünket, az első nyújtózkodást megelőző rebbenésünkre az anyák is rebbennek, elrebbennek, vissza abba az életükbe, amelybe nincs belátásunk, árnyékos vidék, és amely igazán sosem érdekelt bennünket, halljuk a nevünket az égből. Esterházy Péter
-
A tanárok elhiszik, hogy a világ gyorsan halad, és ezért a hallgatóknak egyre többet kell tudniuk, és ezt úgy akarják elérni, hogy egyre többet pakolnak rájuk. Ez a verseny a lovak kocsihúzó versenyére hasonlít, amelyen mozgásban lévő kocsira pakolnak folyamatosan súlyokat, amit ha álló kocsira egyszerre raknának, akkor a ló megindulni sem tudna. Azt mindenki elfelejti, hogy a világ tudományának haladásával ellentétben a tanulók agya nem változott 5-10 év alatt, ugyanolyan maradt, tehát az anyagok mennyiségében kellene valami kíméletes szelekciót végezni. Mit csinálhat a kocsihúzó, ha már az inai nem bírják? Megáll és begubózik... ha erőlködik, akkor pedig kiég. Szirmai Imre
-
Csak az ég őrizheti úgy a maga csillagait, ahogy a felnőtt tudja őrizni önmagában azt, amit a gyermekkor ide-oda röpködő, színes pillangói hoznak vissza az egyszer volt évekből. Derûs, és ki tudja, hányszor borús történetek ezek, de igazak mindig, még akkor is, ha nagyon magasba röpíti őket a képzelet. (...) Jaj, de törékenyek, de sérülékenyek ezek a pillangószárnyak, és de hamar színük fakul, ha nem vigyázol féltéssel rájuk!
-
Az ember a múltja fia, de nem a szolgája, és a jövője apja. Mindent elvehetnek tőle, kivéve az utolsó emberi jogot: hogy megválassza a magatartását meghatározott körülmények sorozata közepette, hogy megválassza a saját útját. Nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet? Ha nem, akkor a saját kezedben van annak lehetősége, hogy változtass azon, ami fájdalmat okoz neked, mindig megválaszthatod a magatartásodat, hogy hogyan állsz ehhez a szenvedéshez. Viktor Emil Frankl
-
Ha rajtam múlna, az iskolának "mindössze" három feladata volna: megőrizni, vagy ha nincs, megteremteni a tanulási motivációt, kialakítani a tanulási képességeket és fejleszteni a szociális kompetenciákat. Ez a három dolog elég az egész életre. Ha mindez megvan, akkor a választott pályájához szükséges szaktudást már bárki könnyedén megszerzi.
-
Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifûteni. Márai Sándor