Téma
Feleség idézetek
-
A mostani kapcsolatok könnyû felbomlásának oka a hihetetlen mértékû egoizmus. Az, hogy mindkét fél azzal foglalkozik, őt hogyan sértette meg a másik. Meg kell tanulni, hogy ne legyél annyira fontos magadnak. Ott a másik. Mégis, amikor azt látod, hogy nem tökéletes, elkezdesz megsértődni. Mert vannak hibái. Pedig neked is vannak.
-
A félelem és a hirtelen változás könnyen kiválthatja az "először lőj, és csak azután kérdezz" reakciót. Személy szerint én azt üzenném a földönkívülieknek, hogy "Óvakodjatok tőlünk és védjétek meg magatokat!", mielőtt belenyúlnátok militáns társadalmunk darázsfészkébe. Remélem, hogy egy ilyen üzenetet önmagában is elég önzetlennek ítélnének ahhoz, hogy ezáltal elkerüljünk egy megelőző csapást. Paul Davies
-
Ha a szeretet aktusaként szertehintünk valamennyit a vagyonunkból, jobb érzéssel halmozunk fel többet annál, mint amennyire bárki emberfiának is szüksége lehetne a megélhetéshez. Ez azonban teljesen érintetlenül hagyja az egyenlőtlenség létező struktúráját. A gazdagok jobban alszanak éjszaka, míg a többiek épp csak annyit kapnak, amennyi az elégedetlenség lecsendesítéséhez elég. Slavoj Zizek
-
A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Õ létezésének valósága felől.
-
- Léteznie kell olyannak, hogy valaki tudja, mit kéne tennie a másiknak! - Persze. És aki tudja, az hallgat. (...) Hiába mondtam volna meg neked (...), hogy félsz a világtól, és félelmedben inkább annak rendje és módja szerint tékozlod a tehetségedet, azt mélységes sértésnek vetted volna. Nem lehet tanítani másokat, Orin. Nem attól értesz meg dolgokat, hogy nagyon bölcs emberek elmondják neked, hanem, hogy ott benn az elmédben saját magad összeilleszted a kirakó darabjait. Gaál Viktor
-
Ha életünket mesének látjuk, egyre inkább megkönnyebbülünk és felszabadulunk. Rá fogunk jönni, hogy személyes történetünk szubjektív oldalról tényleg átélhető ilyen módon. Mint ahogy lehetetlen meggyőződni arról, hogy az ébrenlét során történő dolgokat nem álmodjuk, végső soron azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy mindez egy mese. Ez csupán rajtunk, saját értelmezésünkön múlik. E szempontváltás oldani fogja bennünk azokat a görcsöket és szorításokat, amelyek a mindennapjainkat oly banálissá és közönségessé teszik. Észrevesszük, hogy a színtér, ahol élünk, mesebeli hely, olyan, mint egy kacsalábon forgó vár vagy egy mandala palota, s eddig nem látott mélyebb valóságok kezdenek felsejleni.
-
A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerûbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. Márai Sándor
-
A vallás öl és megosztja az embereket. Lop, csal, hazudik és rengeteg időt és energiát fordít arra, hogy elleplezze a gonosztetteit. Nézz csak bárhová: zsidók és arabok; ortodox rabbik kiáltják ki magukat héber ajatollahnak, hogy kiátkozzanak más zsidókat; szunnita muzulmánok, akik síitákat gyilkolnak; a katolikusok és protestánsok öldöklik egymást, és minden egyes tagjuk olyan átkozottul rasszista és szexista, mint a Ku-Klux-Klan. Ha létezik Isten, és ha kicsit is hasonlít bármire, amit ezek teremtettek maguknak, akkor sokkal nagyobb bajban vagyunk, mint azt bárki valaha is képzelte.
-
Senki, de senki nem tudja elmondani, nem tudja lemérni, nem tudja elmagyarázni embertársának, de még önmagának sem, milyen lassan telik az idő a tétlenségben, az időtlenségben. Senkivel sem lehet megértetni, milyen gyorsan emészti, pusztítja az embert ez az ûr, ez a szörnyû semmi, ez a szörnyû nirvána, ez az asztal, ez az ágy, ez a mosdó, ez a tapéta, ez az örök hallgatás, mindig ugyanaz az őr, aki behozza az ételt, és rá sem néz az emberre, s mindig ugyanazok a gondolatok köröznek az ûrben, míg meg nem tébolyodik az ember. Stefan Zweig