Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
-
Bemegyek egy bevásárlócentrumba, vagy valami ilyesmi helyre, ahol sokan tolonganak nagy kosarakat cipelve vagy otromba bevásárlókocsit tolva, és bosszankodom azon, hogy "de sokan vannak itt". Aztán észbe kapok: de hát ők is csak ugyanúgy bejöttek, mint én, ráadásul nem is valami mást akarnak ott, csak bevásárolni. Mégis ők vannak "sokan". Én ugye nem vagyok "sokan", hiszen én én vagyok, ami ugye nem sok. Õk vannak sokan, akiktől lépni sem lehet, akik elkapkodják előlem a vágyott holmikat, akik "lerabolják" a pultokat, akik hazaviszik és értelmetlenül birtokolják azokat a jó kis dolgokat, amiket én akartam hazavinni és otthon értelmesen birtokolni. E mögött egy olyan nemtudatos elképzelés húzódik meg, hogy őnekik egyáltalán nem is kellett volna idejönniük, inkább maradtak volna ott, ahol voltak. Pedig egyszerûen belátható, hogyha például én nem megyek be abba a bizonyos üzletbe, akkor ott bizony pontosan eggyel kevesebb ember van. A tömeg csak így csökkenthető: egyesével. És ki az, aki az adott helyzetben leginkább rávehető arra, hogy ne legyen ott? Hát épp én magam. Elég csak kiadni a jelszót: "ide pedig én be nem megyek", és a láb máris engedelmeskedik, gyalogolok tovább kinn az utcán. Laár András
-
A félelmetes bûn elkövetése utáni nap reggelén az ember feneketlen sötétséggel ébred. Agya egy szegeltében megszólal a riasztó, villog a vörös jelzőlámpa. Próbálsz úgy tenni, mintha nem vennéd észre. Mert lehet, hogy csak egy álom vagy rémálom, bármily kicsiny is a valószínûsége. Úgy kapaszkodsz ebbe a lehetőségbe, mint a zuhanó ember az első, keze ügyébe akadó kötélbe. Eltelik egy perc, talán egy óra. Nem érzékeled az időt, és nem tudsz visszazökkenni a valóságba. Egészen addig, amíg a valóság teljes súlyával rád nem nehezedik. A kötél nem bír el, lezuhansz. Elif Safak
-
A közösségi média algoritmusai bizonyos szempontból csak kiaknázzák azt a hajlamunkat, hogy a saját politikai véleményünk megerősítésére vágyunk, bezárva minket egy olyan, visszhangzó kamrába, amelyben csak a saját véleményünket halljuk. Gyakorlatilag olyan véleményklímát hoz létre körülöttünk, amilyenben élni szeretnénk: ahol azok a témák foglalkoztatnak másokat is, mint minket, és az emberek többsége azt gondolja a dolgokról, mint amit mi. Krekó Péter