Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
A megkeseredett ember csak mérget szór szét a világban. Mert csak a saját keserûsége okát látja benne. A megkeseredett ember mindig igazságtalan, mert igazság csak a teljességben lehet. A megkeseredett ember mindig bûntudatot ébreszt azokban, akiknek hálával tartozik, és szövetségest talál azokban, akik a dühe jogosságát fenntartás nélkül elfogadják. És végül mindig elfordul a szövetségeseitől. Ahogy elfordul azoktól is, akik pont azért nem lesznek szövetségesei, mert szeretik. Bartis Attila
-
A lemondás az arra való merészség és intelligencia, hogy megvizsgáljuk azon dolgokat, amelyeket általában gyönyöröknek tartunk, és meghatározzuk, valóban felerősítik-e a jóllétünket. Aki lemond, nem mazochista, aki minden jót rossznak tart. Ki tudná ezt elviselni? A lemondó ember időt szentelt arra, hogy magába nézzen, és azt találta, hogy nem kell ragaszkodnia az élete bizonyos aspektusaihoz. Matthieu Ricard
-
Az ember sohasem tûzi homlokára minden gondolatát, nem kiáltja világgá mindazt, ami megfordul a fejében, hiszen akkor egész életében járna a szája, és környezete elátkozná őt összeférhetetlensége miatt. Te is, én is csak az őszinte szóból érthetünk, úgy, hogy közben a lényeget sem hallgatjuk el egymás előtt, vagy nem hamisítjuk meg, akkor sem, ha úgy látszólag könnyebb lenne az egyezség...
-
Fiatalként gyakran vonzódunk a veszélyes helyzetekhez. Ez ugyancsak igaz a korai szerelmi kapcsolatainkra. Nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy különbséget tegyünk az igazi szerelem és a - néha veszélyes - belehabarodás, a szenvedély izgalma és az igazi veszély adrenalinja között. Egy veszélyes partnert akár erős partnernek is láthatunk. Ahogy idősebbek és remélhetőleg érettebbek leszünk, jobban látjuk a különbségeket. Boris Vallejo
-
Hát a szerelmesdinek mi értelme van, csajok? (...) Először szerelmesek leszünk, aztán járunk, aztán már nem vagyunk szerelmesek és szakítunk. (...) És így megy ez, egyik a másik után, amíg annyira meg nem unjátok az örökös ismétlést, hogy úgy döntötök, épp a közeletekben lévő fiú az egyetlen igazi. És akkor jó képet vágtok az egészhez. Janne Teller
-
Emlékszem, valamikor gonosznak és kegyetlennek hittelek, mert ezt, azt, vagy amazt tetted, de akkor ostoba voltam. Egyszerûen nem szerettél, és oktalanság volt, hogy ezt bûnödül róttam fel. Azt hittem, meg tudom szerettetni magam veled. Most már tudom, hogy ez lehetetlen. Nem tudom, mi az, ami az embert szerelemre lobbantja, de akármi legyen is, ez az egyetlen fontos dolog a világon. Ha egyszer nincs szerelem, sem jósággal, sem nagylelkûséggel, sem egyébbel nem lehet felidézni. William Somerset Maugham
-
Lehet-e kötelezni valakit a szeretetre? Utasíthatja-e az ember a szívét? Kétlem. A nagy rabbik szerint a tisztelet a szeretet fölött áll. Örökös feladatunk. És mindenki képes rá. Azokat is tudom tisztelni, akiket nem szeretek vagy akikhez semmi közöm. De szeretni? Szükség van-e szeretetre, ha tisztelek valakit? A szeretet nehéz dolog, nem tudni, mi idézi elő, nem lehet irányítani, nem tudni, meddig tart. Eric-Emmanuel Schmitt
-
Sokat szenvedtem a különböző kapcsolataimban, főleg akkor, ha voltam olyan könnyelmû, és szerelmes lettem. A férfiak megérzik, és játszadoznak az emberrel. Még ha kezdetben éreznek is valamicske gyöngéd szerelmet, ami velük egyenrangúvá avat, később nagyra vannak magukkal, ők a kegyes adakozók, én pedig a koldus. Rafik Schami