Téma
Nyugdíjba vonulás idézetek
-
Az az előfeltevés, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés áldozatokat követel, önmagában is mélyen hibás. Ha már valami, akkor valójában az ellenkezője a helyzet. A klímaváltozással kapcsolatos tétlenség árát a pusztító erdőtüzek, a hőhullámok, az árvizek és a szuperviharok által okozott károkban lehet mérni, ami messze magasabb, mint a cselekvés ára. Az igazi áldozat az lenne, ha nem cselekednénk, és alávetnénk magunkat az egyre veszélyesebb és károsabb éghajlatváltozási hatásoknak. Ez a megfelelő narratíva. Michael E. Mann
-
- Be kell ismernem – mondta sóvárogva, és karba tette a kezét -, a reménytelen szerelem sokkal jobb, mint az igazi. Mármint azért, mert tökéletes. - Semmi sem tökéletes – jegyeztem meg. - Semmi sem igazi – felelte. – De ameddig valami el sem kezdődött, legalább nem kell aggódnia amiatt, hogy vége szakad. Sarah Dessen
-
A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tûnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!
-
A világ tele van emberekkel, akik csúnya dolgokat mûvelnek. Miért viselkednek így? Néhányan hazudnak, hogy ne veszítsék el, amit szeretnek. Néhányan bezárkóznak, mert félnek a jövőtől. Néhányan falat emelnek maguk köré, mert megbánták tetteiket. Igen, mindenki talál okot rá, hogy csúnya dolgokat tegyen. És amint rájövünk, miért teszik, megpróbálhatjuk megállítani őket.
-
Az igazi tanár nemcsak hivatalnok, aki hivatalos teendőit elvégzi, hanem lelkipásztor is, akitől mindenki elvárja, hogy a reábízott lelkekkel törődjék, a kultúra harcosa is, akitől mindenki elvárja, hogy a kulturális haladás érdekében önként és ingyen dolgozzék és végül mûvész is, aki örökösen gondolatokkal foglalkozik. Mikola Sándor
-
A derék emberek és az istenek között barátság áll fenn, hiszen összeköti őket az erény. Azt mondtam, barátság? Inkább rokonság és hasonlóság, mert a derék ember csupán élete időtartamában különbözik az istentől, egyébként az ő tanítványa, követője és igazi sarja, akit ama nagyszerû atya, az erények kérlelhetetlen számonkérője - mint az erélyes apák - az átlagosnál szigorúbban nevel. Lucius Annaeus Seneca