Téma
Örökbefogadás idézetek
-
A halak még csak unatkozni sem tudnak. (...) Ahhoz, hogy unatkozni tudjál, (...) képesnek kell lenned arra, hogy elképzeld, amint éppen valami mást csinálsz. Egy hal viszont el sem tudja képzelni, hogy bármi más is lehetne, mint hal, úgyhogy inkább igyekszik a világ legjobb hala lenni. Dean Ray Koontz
-
Nem is veszi észre, a ceruza szánt és telnek a papírok, szürke betûk sorakoznak és valamennyi őriz egy-egy szinte feledett napsugarat, mondatok sorakoznak és bennük lüktet egy eltékozolt nyár, ívek telnek meg rejtett tûzzel, rajtuk ég és lázad és tombol és sajog egy szomorú ember ifjúsága. Wass Albert
-
Már életfogytig ezen a nyelven kéklik fölöttem az április, lobog a nyári dél, ezen a nyelven ég bronzzal az ősz, szikrázik a tél gyémántja. Ezen a nyelven beszélek az alkonyattal. Ez adta nekem a költőket. Juhász Gyula barkamagányát, Tóth Árpád gordonkazengésû szomorúságát, Kosztolányi latin világosságát, Pilinszky sötét mennyországát. És ez adta az idegen költőket is. Már örökre ezen a nyelven károg Poe könyörtelen madara, ezen a nyelven zúg Rimbaud hajója alatt a déltenger, s ragyog fel Rilke megszenvedett bölcsessége.
-
Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit, hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent létezik az igazság, a hold az. (...) Õ az, aki meghallgatja és megérti. Gerlóczy Márton
-
Az emberi pszichikum nem struktúra, hanem halmazat. Méghozzá többféle személyiség, pontosabban személyiséglehetőség együttlétezése egymás mellett. Egyik domináns, a többi lappang. Az élethelyzetek radikális változásaira nem a személyiség struktúrája és mechanizmusai változnak meg, hanem egy másik személyiséglehetőség lép előtérbe. Popper Péter