Téma
Szolidaritás idézetek
-
A nagyság mulandó élmény. Sohasem ellentmondás nélküli. Részben az ember mítoszteremtő képzelőerejének függvénye. Aki átéli a nagyságot, annak érzékelnie kell a mítoszt, amelynek része. Tükröznie kell azt, ami rávetül. Ezen kívül gúnynak és öngúnynak kell benne lakoznia. Ez az, ami megóvja a tulajdon pózaiba vetett hittől. Csak ez teszi lehetővé, hogy ne merevedjék bele önmagába. Óngúny híján még az időleges nagyság is tönkreteheti az embert. Frank Herbert
-
Nem küzdhetünk a gonosz ellen. Ez a legelviselhetetlenebb a világban, amit felépítettünk. A gonoszságot nem lehet kiirtani, nem lehet bezárni, minél több erőszakot vetünk be ellene, annál erősebb lesz, mikor kiszivárog az ajtók alatt és a kulcslyukakon. Sosem tûnhet el, mert bennünk nő, néha még a legjobbakban is, néha még a tizennégy évesekben is. Nincs fegyverünk ellene. Csak a szeretetet kaptuk, hogy kibírhassuk. Fredrik Backman
-
Azt a kérdést, hogy mi a célja az emberi életnek, számtalanszor felvetették; még soha nem találtak megnyugtató választ, talán ilyen egyáltalán nem is lehetséges. Némely kérdező hozzáfûzte: Ha kiderülne, hogy az életnek nincs célja, akkor minden értékét elvesztené. Azonban ez a fenyegetés semmin sem változtat. Sigmund Freud
-
A nyelv hatalma titokzatosan érvényesül. Hiszen mi használjuk a nyelvet, mi alakítjuk, mi tartjuk életben. Ha mi holnaptól elnémulnánk, a nyelv meghalna - és mégis erősebb nálunk. És nem olyan, mint a természet: annak is van hatalma fölöttünk, csakhogy annak a mûködése tőlünk független. A hurrikán akkor is lecsap, ha nincs ott senki, és a hőség, a fagy tőlünk függetlenül is bekövetkezik. A nyelv azonban mi vagyunk: saját magunk fölött van tehát hatalmunk? Igen. Nádasdy Ádám
-
Az éhség a legfontosabb érzés, amit ismerünk. Az első lecke, amit megtanulunk. De az éhséget könnyen lehet csillapítani, kielégíteni. Létezik egy másik erő, egy másfajta éhség, az olthatatlan szomjúság, amit nem lehet megszüntetni. Léte ad célt létünknek, ettől vagyunk emberek. Ez az erő a szeretet.
-
Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen - amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességûnek is bélyegezhetik. Kérdezem: ilyenkor tényleg a gyereknek volna szüksége "kezelésre", rendszabályozásra, változásra? Vekerdy Tamás
-
A pozitivizmus fényénél az asztal nem egyéb, mint azoknak az érzeteknek a komplexuma, amelyeket az asztal szóhoz kapcsolunk. Ha elvesszük az összes érzeteket, lényegében semmi sem marad. A kérdésnek, hogy mi az asztal a "valóságban", egyáltalán nincs értelme. És így van ez minden fizikai fogalommal általában. Az egész bennünket körülvevő világ nem egyéb, mint az arról alkotott élmények. Ezek nélkül a környezetnek nincs jelentősége. Ha a környezetre vonatkozó kérdés nem vezethető vissza valamilyen módon egy élményre vagy megfigyelésre, akkor értelmetlen és nem engedhető meg. Ezért a pozitivizmusban semmiféle metafizikának nincs helye. Max Planck
-
A teremtés nem ismeri a konfekciót. A különbözőségekben pulzál a világ érdekessége, az eltéréseink adnak szépséget és színt a létezésünkhöz. Akkor meg miért gondolja az emberek többsége, hogy tök egyformának kéne lennünk, és a másféleség furaság? Mert nem tudunk egymásról eleget, és rendszerint nem is akarunk. Pedig furának lenni érdekes, egyformának lenni unalmas. Geszti Péter
-
Noha a szuperintelligens rendszerek jelentette egzisztenciális fenyegetés kockázatával sokat foglalkoznak a sajtóban, a mesterséges intelligencia-szakértők úgy vélik, ez a világra rászabadított Ml legkevésbé aggasztó következménye - mivel a legnagyobb gondot a munkahelyek megszûnése és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek jelentik.
-
Az orvosok sok mindent adnak egy betegnek. Gyógyszert adunk, vagy tanácsot. És legtöbbször osztatlan figyelmet is kapnak tőlünk. De a legnehezebb, amit egy betegnek megadhatunk, közölni az igazságot. Az igazság kegyetlen. Az igazság kellemetlen. És nagyon gyakran az igazság fáj. Az emberek azt mondják, az igazat akarják hallani. De tényleg akarják? És néha azért mondjuk ki az igazat, mert nem bírjuk megállni. És néha kimondjuk, mert minimum ennyivel tartozunk.