Téma
Elfogadás idézetek
-
A tradicionális vallások azért vesztettek ennyi területet, mert őszintén szólva nemigen volt erősségük a földmûvelés és az egészségügy. A papok és guruk soha nem az esőcsináláshoz, gyógyításhoz, jósláshoz vagy varázsláshoz értettek jól. Hanem az interpretációhoz. A pap nem az, aki tudja, hogyan kell eljárni az esőtáncot és véget vetni az aszálynak. A pap az, aki meg tudja magyarázni, miért nem mûködött az esőtánc, és miért kell tovább hinnünk az istenünkben annak ellenére is, hogy látszólag süket az imáinkra. Csakhogy éppen ez a magyarázási képesség hozza hátrányba a vallási vezetőket, amikor a tudósokkal versenyeznek. A tudósok is ismerik a kiskapukat, és tudják, hogyan kell kiforgatni a bizonyítékokat, de a tudomány jellemzően hajlandó beismerni a kudarcot, és más úton próbálkozni. Ezért van az, hogy a tudósok végül megtanulják, hogyan érjenek el jobb termést és készítsenek jobb gyógyszereket, miközben a papok és guruk csak jobb kifogásokat tanulnak meg. Az évszázadok során a hívők is észrevették a különbséget, ezért szorult vissza mindinkább az egyház hatalma egyre több és több technikai területen. Ugyancsak ezért válik a világ egyre inkább egyetlen civilizációvá. Ami igazán mûködik, azt mindenki átveszi. Yuval Noah Harari
-
A kívülállók gyakran azt gondolják, hogy minél komplikáltabb egy matematikai elmélet, annál jobban csodálják a matematikusok. Mi sincs távolabb az igazságtól. A matematikusok mindenekelőtt az eleganciát és az egyszerûséget értékelik, és egy probléma megoldásának végső célja, hogy a lehető leghatékonyabb megoldást találjuk meg. Keith Devlin
-
Nem könnyû a tudósoknak. (...) Amikor az egyik tudós rájön, hogyan mûködik a világ, akkor egy másik közli, hogy a világ másképpen mûködik. Emiatt aztán összekülönböznek. Nálunk, egereknél, egy kis lökdösődéssel és sajtrágással el lehetne intézni az ilyesmit, és rögtön kiderülne, kinek az elmélete igaz. De egyik tudós sem akar rágcsálni. Ehelyett állítólag "az elméleteiken rágódnak". Á! Dehogy küzdenek meg a tudósok az igazukért kísérletek segítségével! Konferenciákra járnak, cikkeket írnak, és hosszasan beszélnek az előadásokon. Ezért nem tudják jól megoldani egymás közt a vitás kérdéseket. Legalább néhányszor közösen elrágódhatnának rajtuk. Markéta Banková
-
Ma már nem lehet egy szállodában vagy egy étteremben értelmes beszélgetést folytatni ebéd közben vagy egy csésze tea mellett, mert szavainkat elnyeli a muzsika. Nemrégiben egy New York-i hotelben leültem beszélgetni egy amerikai professzorral. De sehogyan sem ment a dolog, végül föladtuk. Semmi kifogásom a zene ellen a maga helyén és idejében, manapság azonban szinte üldözi az embert. (...) Ámde még rosszabb, ha klasszikusokat játszanak háttérzene gyanánt, mondjuk Bachot. Bach Istennel társalkodik, s egészen magával ragad a muzsikája. De le tudnám ütni azt, aki Bachot szólaltat meg banális környezetben. Carl Gustav Jung