Téma
Feleség idézetek
-
Kezdetben az ember nem veszi észre, hogy valaki másnak az alávetettjévé válik. Találkozik valakivel, és egy lesz vele, összeolvad az ízlésük és a személyiségük, mígnem azt érzi, hogy együtt legyőzhetetlenek. Kezdi kerülni a nézeteltéréseket, s közben a személyisége lassacskán feloldódik abban a törekvésben, hogy a másik kedvében járjon. Elvész a másikban.
-
Van olyan madár, amit nem szabad kalitkába zárni. Hisz a tolla túl fényes, a dala pedig édesen és vadul cseng. Szóval nem tehetsz mást, el kell engedned, vagy az is megeshet, hogy amikor eleséget viszel neki, és kinyitod a kalitka ajtaját, valahogy kihussan, mielőtt még észbe kapnál. És ez a részed tudja jól, hogy bûn volt bezárva tartani, és először átjár az öröm, de ugyanakkor a hely, amit elhagyott, sokkal szürkébbé, üresebbé válik azután, hogy szabadon eresztetted. Stephen King
-
Nyugalom: folyóparton ülünk. Orrunk előtt hömpölyög a víz. Partok közé szorult béke. Távolba nézünk. Tisztán látunk, már csöpp odafigyelés kell, hogy meglássuk azt is, ami a lábunk előtt hever. Hogy rátaláljunk a mi kagylónkra, a mi kavicsunkra. Amely mióta a világ világ, ott vár ránk. Türelem, kicsim! Vágyakozz rá, és amit neked szánt a sorsod, előbb-utóbb megkapod. Folyóparton együtt ülve hamar megértenénk: ahhoz, hogy mélyre merüljünk, mozdulnunk sem kell. Csak bámulnánk a látszólag egyhangú, de mégis mindig változó folyamot, és a messzi forrásról beszélgetnénk. Ujjainkat a homokba fúrnánk, és látnánk, hogy a kicsi gödrökben feltör a víz. Hiszen a folyó a fövenyben, a földben, a homokban is munkál, mossa, bontja, alakítja a partot. Minta a teremtő ember számára. Nagy Bandó András
-
Úgy tûnik, pár évente összekaparom a széthullott életemet, azután újrakezdek mindent a semmiből. Mindegy, mibe fogok, mindegy, milyen elszántan próbálkozom; úgy tûnik, nem tudok felkapaszkodni a boldogság, a siker és a biztonság szédítően magas csúcsaira, mint mások. (...) Szeretnék elérni egy pontot, amikor egy pillanatra abbahagyok minden munkát, körbenézek, megkönnyebbülten felsóhajtok, és azt gondolom: végre ott vagyok, ahol lenni akartam! Valami hiányzik, tudod? Az életnek az a különleges varázsa, amit éreznem kéne... de a varázslatnak nyoma sincs. Cecelia Ahern
-
A magyar média egészének talán legkártékonyabb szakmai tévedése, hogy túlbecsüli a közönség ismereteit, tényleges lexikális tudását, de súlyosan alábecsüli a befogadók intelligenciáját. Naponta számtalan olyan információ zúdul mindenkire, amit alapos ismeretek nélkül nem lehet megérteni. Ezért ezek a közlések hatástalanok. A befogadók elengedik őket. A közönség nagyon sok mindent megért, de nem szabad a nézőket érthetetlen szövegekkel elriasztani, mert az ember villámgyorsan elveszíti őket. Úgy kell írni, beszélni, mutatni, hogy mindez előzetes tárgyi tudás nélkül érthető és követhető legyen. Baló György