Téma
Igazság idézetek
-
Az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofillt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: "Õszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele." - És igaza van neki is.
-
Mindenkinek szüksége lenne rá, hogy a múltjába visszatekintve teljes bizonyossággal tudja, hogy volt egy anyja, aki szerette őt mindenestül; még a kakiját meg a pisijét is szerette. Hogy biztos lehessen benne, az anyja pusztán önmagáért szerette, és nem azért, amire képes volt. Enélkül ugyanis azt érzi az ember, hogy nincs joga létezni. Hogy meg sem kellett volna születnie. Nem számít, hogy az önmagáért szeretett emberrel mi történik az életben, hogy mennyire sérül, mert a múlt emlékei mindig elkísérik, és mindig azt érezheti, hogy alapvetően szeretnivaló lény. Ronald David Laing
-
Az első gondolat az, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, akkor tulajdonképpen azon jó és rossz tulajdonságaiba szeret bele, amik a saját származási családjában el vannak nyomva. Ezek a tulajdonságok a rózsaszín ködön át csodálatosnak tûnnek. Ezek köztünk különbségek. Õ ilyen, én meg olyan vagyok. Pont azért vonzódom hozzá, mert az, amilyen ő, belőlem hiányzik. Később azonban ez a tulajdonság elkezd ijeszteni, taszítani, irritálni. A fő gondolat az, hogy a társunk épp azokra a tulajdonságokra tereli a figyelmünket, amelyekben mi magunk nem vagyunk eléggé kidolgozva. Ha ezeket a tulajdonságoktól, értékektől magunkban rettegünk, elutasítjuk, akkor később az ilyen tulajdonságokkal bíró párunkat is el fogjuk utasítani. Pál Ferenc
-
Annál jobb érzés nincs, mint amikor egy jó kis szalonnasütés után lefekszem a mohára és hallgatom a vadon morajlását. Ez olyan muzsika, amit nem lehet leírni, ezt hallani kell és érezni, ahogy a fenyves éli az életét, az állatok hangját, a neszeket, amit nem lehet megfejteni (...). Mindenkinek ajánlom, aki szereti a természetet. Ambrus Attila
-
Egyes emberek olyan szemekkel akarják Istent megnézni, mint amilyen szemekkel egy tehenet néznek meg, és úgy akarják Istent szeretni, ahogy egy tehenet szeretnek. A tehenet pedig a teje, a sajtja és saját hasznod miatt szereted. Így viselkedik minden olyan ember, aki Istent külső gazdagság vagy belső vigasz kedvéért szereti; ezek nem megfelelő módon szeretik Istent, hanem a saját hasznukat szeretik. Eckhart mester
-
Anya tegnap halt meg, sok-sok évvel ezelőtt. És tudod, eltávozása másnapján leginkább azon csodálkoztam, hogy a házak még mindig állnak, és köztük az úton most is gurul a sok autó, a járdán pedig továbbra is nyüzsögnek a gyalogosok, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy az én egész világom odalett. Én azonban tudtam, hogy így van, mert megéreztem az ürességet, amely úgy rögzült az életemen, mint egy összegabalyodott filmtekercsen. A város zajai hirtelen elültek, mintha a csillagok egyetlen perc alatt elporladtak vagy kihunytak volna. A halála napján - és esküszöm, hogy ez így volt - a kert méhei nem hagyták el a kast, egyetlenegy sem indult zsákmányszerzésre a rózsák közé, mintha ők is tudták volna, mi történt. Marc Lévy