Téma
Eső idézetek
-
Idegenkedtem a kérkedő mûvészektől. Azoktól kiváltképp, akik már azt is dicsekedve emlegették: mit fognak alkotni. Ezeknek mûvészi képességében is kételkedtem: nagy alkotásba fogni kétely nélkül még némely istenek, hiteles lángelmék sem mertek; aztán meg, még a rendkívülien jelentős mûvek legtöbbjéről is csak utólag derült ki, hogy rendkívülien nagy. Illyés Gyula
-
Hülye, aki celeb akar lenni, mert az később rosszul viseli, ha hirtelen elfelejtik az újságok. De az is baj, ha nem akarsz celeb lenni, és menekülsz előle, mert akkor meg ez keseríti meg az életed. A legjobb nem foglalkozni az egésszel, sem azzal, hogy híresség vagyok, sem azzal, hogy nem vagyok az. Inkább csináljuk azt, ami a mi dolgunk! Erőss Zsolt
-
Jókat enni többnyire rizikós dolog. Előfordulhat, hogy egy osztrigát eszel, és felfordul a gyomrod. Akkor ez most azt jelenti, hogy soha többet rá se nézz? Semmiképpen. Minél egzotikusabb az étel, minél kalandvágyóbb az, aki eszi, annál nagyobb az esélye, hogy később rosszul lesz tőle. Anthony Bourdain
-
Étteremben főzni korántsem olyan szórakoztató, mint otthon kísérletezni egy fogással, és várni a vendégek visszajelzését. Ha az ember odahaza kotyvaszt, azonnal részesül a bókokból és a kritikákból, látja az üres tányérokat, örömmel tölti el minden mohó mozdulat, amivel a vendégei újra a merőkanálhoz nyúlnak, ahogyan csámcsogásuk betölti a teret. Nos, egy étterem konyháján ebből semmit sem lehet észlelni. Kordos Szabolcs
-
Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerû igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!