Téma
Igazság idézetek
-
Akinek az Állam a dajkája, az kétszer is gondolja meg, ha erre a világra akar születni, mert az Állam jót akar, de az ő szája néma, neki prókátorokra van szüksége, az Állam erős, de az ő keze nem simogat; jaj annak, mikor az ember a hivatalnok kezére kerül, akkor már abból jó nem jöhet ki, csak szekatúra, bosszúság, kár. Móricz Zsigmond
-
Mondok én neked valamit. Hogy apád volt-e vagy sem, már nem számít. Manapság a gyerekek nem sokat törődnek a szüleikkel, ahogy én látom, és a szülők sem igen vannak oda a gyerekeikért. Akárhogy is, felesleges a múlton rágódni és érzékenykedni. Aki él, az éljen, nem tehet mást, és bizony az se mindig egyszerû! Agatha Christie
-
A valóságban a világ nagy, én pedig kicsi vagyok, el vagyok veszve benne. Aztán veszek egy színházjegyet, beülök a nézőtérre, s egyszeriben fordul a kocka: a világ hirtelen összezsugorodik, beszorul a színpad négy fala közé, én pedig mint egy szemlélődő filozófus vagy jósisten kívülről figyelem, hogy mi történik benne. Mint amikor egy gyerek egy üveggolyót tart a kezében és belelátja az egész világot. Ez az átlényegülés a színház varázsának egyik forrása. Hankiss Elemér