Téma
Feleség idézetek
-
Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni. Albert Tímea
-
Egy legenda szerint a Titanicon azért nem látták meg időben a jéghegyet, mert a távcső be volt zárva egy szekrénybe, s a kulcs őrzője lemaradt a hajóról. Amikor pedig végül észrevették, már túl késő volt kitérni. Szemben a Titanic-kal, az emberiség hajóján van távcső, és látjuk is a jéghegyet. Már el is kezdtük az elkerülő manővert, de nem egyértelmû, hogy a hajó megússza-e egy csúnya ütközéssel, avagy olyan léket kap, amitől elsüllyed. Az biztos, hogy túl sokan vannak, akik egyelőre tényleg csak a napozószékeket rendezgetik, ahelyett, hogy az ütközésre készülnének, vagy a kitérési manővert segítenék. És persze vannak köztünk olyanok is, akik szerint nincs is jéghegy. Az elkerülés évtizedes folyamat, nem érezzük azonnal az irányváltást, és egyelőre nem is történik elég gyorsan. De ha minden utas besegít, akkor lehet gyorsítani a fordulatot. Bart István László
-
Ateistának lenni azt jelenti, tudatában kell lenned, hogy amikor meghalsz, tényleg meghalsz. A legtöbbet kell kihoznod abból, amid itt van, és minél nagyobb hatást gyakorolni másokra. Hiszem, hogy csak az utánad hátrahagyott hatás által élsz tovább - ami jelentheti akár a gyermekedet vagy akár a zenélést.
-
Minden embert két ösztön tart egyensúlyban, a halálé és az életé. Mindkettő ugyanarra a célra irányul, a nirvána elérésére. Az életösztön keresztülgázol mindenen, ami útjában áll. A halálösztön pusztításra tör, és így próbál eljutni a nirvánába. A személyiségben együtt hat mindkét ösztön, de ha túl nagy feszültség alá kerülnek, egyszerûen kiolvadnak, mint a túlterhelt biztosíték.
-
Ha csak depressziód van, az elméd mocsárba süllyed, veszít lendületéből, de ha szorongás is kíséri, a mocsár ugyan mocsár marad, csak tele lesz örvénnyel. (...) Folyamatos készenlétben vagy. Olyannyira, hogy minden egyes pillanatban az összeomlás szélén állsz, közben kétségbeesetten próbálsz a felszínen maradni, lélegezni azt a levegőt, amit az emberek körülötted a parton könnyedén lélegeznek. Egy másodperced sincs. A félelmen kívül nincs egyetlen másodperced sem. Sóvárogsz egyetlen pillanat után, amikor nem vagy rémült, de ez a pillanat sosem érkezik el. Matt Haig
-
Barátaim, kérjetek jókedvet az Istentől. Legyetek vidámak, mint az égi madarak. És ne zavarjon benneteket cselekvésetekben az emberek bûne, ne féljetek, hogy az elsodorja és nem engedi megvalósulni a ti mûveteket, ne mondjátok, erős a bûn, erős a becstelenség, erős a rossz környezet, mi pedig magányosak vagyunk és tehetetlenek, elsodor bennünket a világ, és nem engedi megvalósulni a mi nemes mûvünket. Kerüljétek az ilyen kishitûséget, gyermekeim! Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Még ha nagyon akarod is, nem tehetsz mindig mindenkit boldoggá. Az emberek amúgy sem szeretik kimutatni, hogy bármitől is boldogok lennének, pláne nem úgy, hogy közben elismerik a másikat. Szeretik, ha találnak benned valamit, amin felhúzzák magukat, olyan dolgokat, amik szerintük az ö dolgaikhoz képest alantasak, és ettől (ideiglenesen) jobban érzik magukat.
-
A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyûlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget. George Sand